Emma napja van. | 2024.04.19

Kampányköltségvetése felét reklámokra költi Clinton az első negyedévben

2016-01-16 10:50:00

 Kampánya teljes költségvetésének a felét akarja a következő három hónapban reklámokra költeni Hillary Clinton - derült ki egy, az amerikai sajtó birtokába pénteken került dokumentumból. 

    A Demokrata Párt elnökjelöltségére legesélyesebb politikus, Hillary Clinton volt külügyminiszter egy pénteken kiszivárgott dokumentum szerint az év első három hónapjában rekordösszeget szándékozik költeni tévés és egyéb reklámokra, hogy megakadályozza legnagyobb vetélytársa, Bernie Sanders további előretörését. Az iowai és a New Hampshire-i előválasztások előtt pár nappal ugyanis a vermonti szenátor népszerűsége már nagyobb az övénél. 
    A Clinton-kampány pénzügyi felelősei eddig visszafogott költségvetésű kampányt terveztek, Sanders népszerűségét látva azonban agresszívabb, elsősorban televíziós kampány mellett döntöttek. Az erre szánt összeg azonban nem került nyilvánosságra. 
    Az elnökjelöltségért ringbe szálló politikusok közül eddig csak Donald Trump, a manhattani milliárdos vállalkozó hozta nyilvánosságra, - meglehet, ő is csak egyetlen részletét - kampányköltségeinek. Azt mondta, hogy januártól hetente kétmillió dollárt költ tévés reklámokra.
    Az úgynevezett nagy donorok, akik jelentős pénzekkel támogatnak egy-egy jelöltaspiránst, egyelőre kivárnak. Sandersről tudni lehet, hogy "kisemberek" felajánlásaiból gyűjtött a kampányára, Clintonnak azonban sajtóhírek szerint a Wall Street nagyjai is segítenek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó