Gedeon napja van. | 2024.03.28

BÉT - Szakértők: jó hangulat uralkodott a tőzsdéken

2016-01-12 19:48:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,77 pontos, 1,68 százalékos emelkedéssel, 24 302,45 ponton zárt kedden.

    A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
    Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, az elmúlt napok negatív nemzetközi hangulata megváltozni látszik. A befektetők a kínai decemberi külkereskedelmi adatokat várják, amelyeket szerdán hajnalban publikálnak, előtte sokan próbálják nullára zárni a pozíciójukat. A nemzetközi hangulat volt irányadó a magyar tőzsdén is, közepes forgalom mellett - tette hozzá.  
    Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint kifejezetten jó hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Mint az M1 aktuális csatornának elmondta, az emelkedésben szerepet játszott, hogy a kínai tőzsde nem esett, sőt árnyalatnyit emelkedni tudott, és nőtt az olajár is. Minden jelentősebb európai börze emelkedni tudott. A BÉT kifejezetten jól szerepelt, az elmúlt hetekben a legtöbbet emelkedő Richter azonban kicsit kifáradt.
    A Mol 350 forinttal, 2,57 százalékkal 13 950 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 209 forinttal, 3,56 százalékkal 6084 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,74 százalékkal 408 forintra emelkedett, forgalma 181,1 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,51 százalékkal 5810 forintra csökkent, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1644,78 ponton zárt kedden, ez 1,50 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.