Emma napja van. | 2024.04.19

Törökül is tanulhatnak 2017-től az Óbudai Gimnázium diákjai 

2016-01-12 14:48:00

Törökül is tanulhatnak 2017-től az Óbudai Gimnázium diákjai, az ezt segítő nyelvi labort Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át kedden az intézményben. 
    Varga Mihály - aki a II. és III. kerület kormánypárti országgyűlési képviselője is - ünnepi beszédében rámutatott: a labor a jövőben nagymértékben segíteni fogja az idegen nyelvek oktatását, tanulását. Történelmi pillanatnak lehetnek tanúi, hiszen első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy állami fenntartású iskolában tanulhassanak a diákok török nyelvet - tette hozzá.
    A miniszter szerint nagyon sok kapcsolódási pont van a két ország között, lezárták a múltat, hogy "felépítsék a szívükből és lelkükből fakadó jövőt". Hozzátette, ehhez évszázadok kellettek, kellett az, amit a mai napig építenek, és szükség volt a kulturális gyökerekre is. Ma harmonikusak a kapcsolatok a két ország között, és nagyon sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon - mondta.
    Varga Mihály kitért a vízumkönnyítésre és arra, hogy tavaly az első tíz hónapban Törökországból 27 százalékkal nőtt a behozatal, míg a magyar kivitel 19 százalékkal bővült.
    A miniszter szerint nagyon fontos a megfelelő idegennyelv-ismeret, a világ arrafelé halad, hogy nemcsak egy, hanem inkább két nyelvet kell a következő generációnak beszélnie. Ebből a szempontból a török nyelv egy ígéretes választás lehet - jegyezte meg.  
    Alattin Temür, a török nagykövetség ideiglenes ügyvivője azt mondta: Törökország és Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol egymással, annak ellenére, hogy "a múltban volt egyfajta versengés, de a két nép ezt hátrahagyva a szívét és lelkét a jövő felé fordította, és a nehéz időkben segítették egymást". 
    Kitért arra is, hogy kulturális területen kiemelkedő az együttműködés, és egyre erősödnek a politikai, gazdasági kapcsolatok is. 
    Szűcs József, a gimnázium igazgatója kiemelte: az új labor kis lépés az oktatásban, de hatalmas ugrás a gimnázium fejlesztésében, és méltó elismerése az intézményben folyó színvonalas oktatói-nevelői munkának. 
    Rámutatott arra, hogy ma idegen nyelvek ismerete nélkül a diákok nemcsak lemaradnak a körülöttük élőkkel szemben, hanem óriási hátrányt szenvednek a humán és reált tárgyak elsajátítása terén is. A nyelvi labor adta lehetőségek kihasználásával a diákok tudása magasabb színvonalú lesz, még sikeresebben szerezhetnek nyelvvizsgát és sikeresebben felvételizhetnek a felsőoktatásba.       Hozzátette: az új tantermet a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) által nyújtott támogatásból alakították ki az intézményben.  
    Havva Pinar Özcan Kücükcavus, a TIKA budapesti programkoordinátora elmondta, a turkológia és a török nyelv oktatása Magyarországon a 19. században indult el, akkor, amikor a gimnázium is létrejött. Hangsúlyozta: biztos abban, hogy a labornak köszönhetően a diákok az eddiginél is magasabb színvonalon tanulhatnak a jövőben idegen nyelveket. 
    A négy és hat évfolyamos képzést nyújtó gimnáziumban 2017-től a tanulók törököt is választhatnak második idegen nyelvként a francia, a német, az olasz és az orosz mellett.