Emma napja van. | 2024.04.19

A Jobbik elérhetőbbé tenné a magáncsőd intézményét

2016-01-12 12:19:47

 A Jobbik könnyítene a magáncsőd igénybevételének szabályain, hogy a jelenleginél többen élhessenek ezzel a lehetőséggel.

    Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt parlamenti képvisője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a magáncsőd javaslata ígéretesen indult, de megvalósítása teljes kudarcba fulladt. Ezt mutatja, hogy a kormány várakozásaival szemben 20-25 ezer helyett eddig mindössze néhány százan éltek ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.
    A Jobbik ezért több, szerintük indokolatlan szűkítő feltételen is lazítana. Z. Kárpát Dániel példaként említetette a szabadon felhasználható jövedelem mértékének növelését, mivel szerinte jelenleg az eljárásban részt vevő családtagoknál fejenként a közmunkások bérénél is kevesebb pénz maradhat.
    Hangsúlyozta továbbá, a kormánynak létre kellene hoznia az "elsétálási jogot", vagyis lehetővé kell tennie, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került adósok, a szigorú feltételek betartása után, öt év múltával terhek nélküli, új életet kezdhessenek.
    A Jobbik emellett kezdeményezi, hogy minden érintett családhoz küldjenek ingyenesen kirendelt, jogvégzett családsegítőt, aki annak érdekében közvetít a pénzintézetekkel, hogy az adósok valóban csak tartozásukat fizessék a magáncsőd alatt - fejtette ki Z. Kárpát Dániel, aki szerint ezen intézkedésekkel a kilakoltatásoknak is elejét lehetne venni.