Emma napja van. | 2024.04.19

A cirkuszművészet új irányairól értekeztek nemzetközi szakemberek Budapesten

2016-01-11 18:50:00

A cirkuszművészet új irányairól, a modern és klasszikus cirkusz találkozásáról, az állatszámok helyéről és a cirkusz társadalmi üzenetéről is szó esett azon a nemzetközi cirkuszművészeti konferencián, amelyet hétfőn tartottak a fővárosban, a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválhoz kapcsolódva.
Az Európai Cirkuszszövetség (ECA) konferenciáján a cirkusz társadalmi üzenete mellett szó esett még a cirkuszművészet technikai fejlődésének kérdéséről, valamint a művészeti ág az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe (UNESCO) való felvételéről is - foglalta össze a tanácskozás legfontosabb elemeit Fekete Péter, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos hétfőn az MTI-nek.
    Mint mondta, a magyar cirkuszművészet megújulásának új irányait is a szakemberek elé tárták, akik nyitottal voltak a magyar elképzelésekre. "Ha egy ilyen konferencián elmondjuk, hogy milyen cirkuszt akarunk építeni, akkor a jelenlévők reakcióiból láthatjuk, hogy ez jó vagy rossz irány. Folyamatos visszacsatolás nekünk, hogy a külföldi szakemberek a mi ötleteinket milyennek tartják" - fogalmazott. Hozzátette: "Közép-Európában iránymutató lesz az amit mi elképzeltünk".
    Fekete Péter a hétfőn záruló cirkuszfesztiválról elmondta: a hangulat katartikus volt, a közönség többször állva tapsolta a produkciókat, a zsűri pedig elismerően nyilatkozott mind a produkciókról, mind a szervezésről. Az előadások minden nap telt házzal mentek. Az egy arany, két ezüst és öt bronzérmen kívül számos különdíjat is kiosztott a zsűri.
     A kolumbiai The Gerlings csoport nyerte el magasdrót számával a cirkuszfesztivál Arany Pierrot díját, a nemzetközi szakemberekből álló zsűri ezüst díjjal jutalmazta az orosz Skokov csoport hintaszámát és az Egyesült Államokból érkezett Flying Farfans csapat artista produkcióját, bronzérmet pedig a magyar Trio Power Line és a Silver Power csoportokon kívül a romániai X-treme Brothers, a spanyol Nicol Nicols és a portugál Dias Family kapott.
    Fekete Péter elmondta, hogy idén először adták át a magyar cirkuszigazgatók és a sajtó különdíját, előbbit a portugál Dias Sisters, utóbbit a mongol Heejin Diamond kapta, de egy produkciót, a magyar Silver Power csoportot külön jutalmazott az artistaművészek szakszervezete, valamint minden zsűri tag is átadta saját elismerését a neki legjobban tetsző produkciónak. 
    A bronzérmet nyert két magyar produkció mellett az igazgató kiemelte Biritz Ákos gurtniszámát is, amelyet két különdíjjal is jutalmazott a zsűri. Mint mondta, a fiatal artistaművész példa lehet a fiatalok előtt, hogy kellő kitartással és szorgalommal bárki elérheti az álmait.
    Az igazgató elmondta azt is, hogy szombaton külön előadáson mutatkoztak be a legjobb magyar csapatok és az artistaképző növendékei. A produkciók mind a közönség, mind a zsűri elismerését elnyerték, több művésznek már szerződést is kínáltak a cirkuszvezetők.
    A budapesti cirkuszfesztivál január 7. és 10. között zajlott, a hétfő délutáni gálaműsoron adták át a zsűri különdíjait, a nagydíjakat pedig az esti gála keretében vehetik át a művészek.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó