Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hetvenmillió euróval csökkent az Air France-KLM bevétele decemberben

2016-01-11 11:01:24

 

Decemberben mintegy 70 millió euróval (22 milliárd forint) csökkent az Air France-KLM csoport bevétele a novemberi párizsi merényletek miatt - közölte a légitársaság a honlapján.

 

    A szokásos havi utasforgalmi beszámoló szerint az észak-amerikai és az ázsiai, főleg a japán járatok utasforgalmát érintette negatívan a 130 áldozatot követelő merényletsorozat.
    Azt is hozzátették, hogy a foglalások december utolsó két hetében fokozatosan emelkedésnek indultak.
    Az utasszám 1,1 százalékkal, 6,2 millióra esett vissza az év utolsó hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, a csoport diszkont légitársaságát, a Transaviat nem számolva. A Transaviaval együtt már csak 0,2 százalékos volt a csökkenés. 
    A légitársaság korábban közölte, hogy novemberben 50 millió eurós kárt szenvedett el a merényletek miatt.
    Az Air France-KLM a harmadik negyedévet 7,4 milliárd euró árbevétel mellett 898 milliós üzemi eredménnyel zárta, utóbbi adat mintegy félmilliárd euróval jobb a 2014 harmadik negyedévinél. A január-szeptemberi időszakban 19,7 milliárd euró bevételt és 666 millió euró üzemi eredményt ért el a társaság szemben a 2014 január-szeptemberi 40 milliós üzemi eredménnyel.