Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértők: felülteljesített a magyar tőzsde nemzetközi viszonylatban - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

2016-01-08 19:14:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 361,09 pontos, 1,53 százalékos emelkedéssel, 23 956,19 ponton zárt pénteken.

    A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
    Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: pénteken a tavalyi átlagnak megfelelő forgalomban, kiemelkedően teljesített a BUX a főbb nyugat-európai tőzsdékhez viszonyítva. 
    Kiemelte a Richter 3,1 százalékos emelkedését, amely vélekedése szerint annak köszönhető, hogy a befektetők átárazták a gyógyszeripari cég részvényeinek árfolyamát, így az elemző a következő időszakban is felülteljesítést vár a papírtól. Az OTP is erősödni tudott, aminek egyik oka az Erste szakértője szerint, hogy a lengyel bankok mélyrepülése miatt a régiós bankpapírok közül a magyar pénzintézet papírjait veszik a befektetők.
    Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a magyar tőzsde gyakorlatilag egész héten felülteljesített a nemzetközi piacokhoz képest. Pénteken a BUX pozitív eredménye elsősorban a Richter-papírok több mint 3 százalékos és az OTP-részvények mintegy 2 százalékos emelkedésének köszönhető.
        Hozzátette: az európai piacok többsége pozitív tartományban nyitott, nagy részük azonban csökkenéssel zárta a kereskedést, a német DAX index például a reggeli 1 százalékos emelkedést követően 0,7 százalékos csökkenést mutatott.
    A Mol 30 forinttal, 0,21 százalékkal 13 950 forintra csökkent, 992,1 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 122 forinttal, 2,11 százalékkal 5897 forintra erősödött, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 405 forintot ért, forgalma 70,8 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 174 forinttal, 3,13 százalékkal 5739 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 1640,37 ponton zárt pénteken, ez 14,45 pontos, 0,89 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában pénteken csak a napraforgómag és a takarmányárpa határidős ára változott.
    A nagy olajtartalmú napraforgómag ára 1000 forinttal, 126 000 forintra nőtt márciusi szállításra.
    A takarmányárpa ára márciusra 200 forinttal 45 500 forintra csökkent, augusztusra változatlanul 45 500 forint.
    A malmi búza ára márciusra 49 900, augusztusra 50 500 forint.
    A takarmánybúza márciusra és augusztusra is 47 500 forintba kerül.
    A takarmánykukorica elszámolóára márciusra 45 700 forint továbbra is, májusra 47 500, júliusra 50 500, novemberre pedig 47 000 forint.
    A nagy olajtartalmú repce márciusra 116 000 forint változatlanul.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó