Emma napja van. | 2024.04.19

Gyárfás Tamás nem érti Hosszú Katinkát

2016-01-06 21:50:00

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a 2017-es világbajnokságot népszerűsítő promóciós film miatt alakult ki konfliktus a MÚSZ és Hosszú Katinka között.
 A szervezet elnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, nem volt jelen a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen a klasszis úszó széttépte azt a szerződéstervezetet, amelyet a MÚSZ küldött neki. Ez egyébként 12 millió forintos támogatásról szólt, "cserébe" pedig a vb népszerűsítését kérte Hosszútól. 
    "Úgy éreztem, szerencsésebb, ha én távol maradok, mert biztos nehéz lett volna indulatok nélkül megállni az elhangzottakat. Ahogy hallottam, úgy kezdődött, hogy Katinka széttépte azt a szerződést, amit mi jó szándékkal elküldtünk neki. Ez látványos lehetett és biztos nagy hatású, ám amit én nagyon sajnálok. Bánt a dolog és keserűvé tesz" - nyilatkozta Gyárfás Tamás.
     "A konfliktus abból adódott, és ezért vállalom a felelősséget, hogy nehezményeztem annak idején, hogy a kazanyi vb előtt nem vett részt a magyarországi világbajnokságot népszerűsítő harminc másodperces promóciós filmben. Ebben két másodpercre fel szerettük volna őt villantani, amiért ő ellentételezést kért" - mondta a MÚSZ elnöke, aki hozzátette, ezt mindeddig senkinek sem mondta el, de Hosszú most "kiprovokálta", ugyanakkor az általa kért pontos összeget nem árulta el.
      Gyárfás Tamás megjegyezte, a szövetség soha ennyit nem költött edzőtáborokba, fiatalokra, versenyzőkre, mint manapság, s hangsúlyozta, erős a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatása, hatalmas a szponzori háttér. 
      "Bizonyos elveket én nem adnék fel, amikor uszodát építenek, amikor adófizetők pénzét ennek a vb-nek a sikerére biztosítják, amikor a politikai és gazdasági vezetőktől, egyszerű emberektől, szállodától, reptértől nem tudok olyat kérni, hogy ne segítenének, hogy ne állnának rendelkezésre, akkor pont egy úszó mond nemet, amikor egy nem kereskedelmi célú produktumban akarjuk őt megjeleníteni" - fogalmazott Gyárfás Tamás, hozzátéve: ennek tükrében különösképpen nem tud mit kezdeni azzal, hogy Hosszú szerint ez "nem a pénzről" szól.
      "Le kell szögeznem, egy ember sem kérdezett rá, hogy hol van Katinka, amikor a harminc másodperces filmet levetítettük. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szó nélkül, barátságból, Gyurta Dani olimpiai bajnokunk is önzetlenül vállalt benne szerepet" - mondta az elnök.
      Gyárfás Tamás ezúttal is kiemelte - miként az Kiss László szövetségi kapitány MTI-nek adott hétfői nyilatkozatából kiderült -, hogy Hosszú kéréseit, így az uszodai saját öltözőre vagy az állandó masszőrre vonatkozót, teljesítették, emellett megrendelték az úszótechnikát elemző kamerarendszert is.
      "Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Katinka csodálatos a vízben, és minden gyerek őt akarja követni, de nagyon rossz az az üzenet, hogy el akar különülni attól a közösségtől, amelyhez hitünk szerint tartoznia kell, amelyhez tartozik - szögezte le a MÚSZ első embere. - Azt mondja, egyéni utat akar járni, de hát eddig is azt járta, azt csinált, amit akart. Miért nem demonstrálja inkább, hogy ide tartozik? Miért nem büszke velünk együtt Cseh Lacira, a rövidpályás Európa-bajnokság tizenegy aranyára, amiből a többiek is kivették a részüket, a világbajnoki helytállásra, a jövő bajnokai programra? Számomra mindez érthetetlen..." - mondta a Gyárfás Tamás.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó