Auguszta napja van. | 2024.03.29

Péter Kata kapta Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

2015-12-30 07:33:03

Péter Kata vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház keddi ünnepségén.

    A Vígszínház nagy szeretettel emlékezik a legendás művésznőre, Ruttkai Évára, aki 2015-ben lenne 88 éves - olvasható a színház az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
    A Ruttkai Éva emlékére alapított díjat minden évben születésnapja alkalmából, december utolsó hetében adja át lánya, Gábor Júlia annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.
    A társulat az adott naptári évben bemutatott előadások alapján ítéli oda a díjat. A gyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is.
    Az idén a december 29-i Hegedűs a háztetőn című előadás után derült ki, hogy a társulat titkos szavazata alapján Péter Kata lett a díjazott.
    A társulat a díjjal Péter Katának az Össztánc és az Istenítélet (A salemi boszorkányok) című előadásban nyújtott alakítását ismerte el.
    Péter Kata 2003-ban végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor és Horvai István osztályában. Játszott az Új Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Bárka Színházban, az Örkény Színházban, a Radnóti Színházban, a Katona József Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Emellett fellépett Vasvári Emese Lakásszínházában, a Kamara Savariában és a Táp Színházban is. 2008-ban a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szerződött, 2011 óta a Vígszínház tagja, ahol többek között az Istenítélet, az Össztánc, a Kvartett, a Mikve és az Asszony a fronton című előadásban látható.
    A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Vígszínház vezető művésze emlékére. A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a társulat.
    A kitüntetettek között van Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva és Fesztbaum Béla, tavaly pedig Csőre Gábor vehette át az elismerést.