Tivadar napja van. | 2024.04.20

Rendvédelem-béremelés Ötszázalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók

2015-12-29 11:28:12

 

Az idén elfogadott életpályamodellnek köszönhetően január 1-jétől 5 százalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók - közölte a Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

    Zsinka András emlékeztetett arra, hogy idén júliustól 30 százalékkal emelkedett a rendvédelmi dolgozók illetménye.
    Az elfogadott életpályamodell nyomán 2019-ig 50 százalék lesz a béremelés mértéke, vagyis évente 5-5 százalékkal bővül a rendvédelmi dolgozók keresete.
    A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány meg kívánja becsülni a rendvédelmi dolgozók munkáját, különös tekintettel arra a helytállásra, amelyet a 2015-ös migránskrízis során mutattak. A 43 ezer ember béremelésére összesen 93 milliárd forintot fordítanak.
    Ebben a helyzetben a béremelésen túl 5 ezer rendőrnek és azok családtagjainak, mintegy 15 ezer embernek nyújtanak üdülési lehetőséget, illetve az idei 5 százalék után újabb 5 százalékkal nő a rendvédelelemben dolgozó közalkalmazottak bére is.
    Az életpályamodell további eleme a lakhatási, otthonteremtési támogatás, illetve egy megtakarítási célú biztosítás bevezetése.
    Továbbá folyamatos előmeneteli lehetőséget biztosít a hivatásos állomány számára az új szolgálati törvény, amelynek nyomán lehetővé válik a teljesítménybérezés is. Erre 8 milliárd forintot különítettek el, illetve a szerteágazó illetményrendszer helyébe egy mindössze 5 elemből álló pótlék lépett - sorolta a változásokat a helyettes államtitkár.
    Ugyancsak új elem - folytatta - a becsületbíróság intézménye, amely elé azok kerülnek, akiknél felmerül a szolgálati jogviszony megszüntetése, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára bevezetik a tisztjelölti jogviszonyt - mondta Zsinka András.