Emma napja van. | 2024.04.19

Belgium-terrorizmus-belpolitika Merényletekre készülő feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Belgiumban

2015-12-29 09:24:21

 

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség.

    A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról számolt be keddi számában, hogy a rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27-én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban.
    A vádhatóság tájékoztatása szerint hat embert bevittek kihallgatásra, és közülük kettőt letartóztattak. Őket azzal gyanúsítják, hogy súlyos terrorcselekményeket készültek végrehajtani az év végén Brüsszelben.
    A gyanúsítottak kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róluk, hogy egyikük állítólag egy terrorcsoport vezetője, és embereket toborzott terrorcselekmények végrehajtására, és a másik letartóztatott személy is fontos szerepet töltött be a szervezetben.
    A szövetségi ügyészség szerint a házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrormilíciától származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem.
    Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint a feltételezett terroristák rendőrségi célpontokat is meg akartak támadni.
    Az eddigi információk szerint a most őrizetbe vett gyanúsítottaknak nincs köze a november 13-ai párizsi merényletekhez, amelyekben százharminc ember vesztette életét.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó