Tivadar napja van. | 2024.04.20

FM: idén 360 pályázat nyert az 1,4 milliárd forintos tanyafejlesztési alapból

2015-12-17 10:36:58

 

Karácsonyi jó hír a tanyán élők számára, hogy 360 pályázat nyert az idei 1,4 milliárd forintos tanyafejlesztési alapból támogatást - mondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

    Fazekas Sándor hozzátette: a fél évtizedes tanyafejlesztési program jövőre is folytatódik, 1,2 milliárd forint jut rá. A pályázat iránt komoly érdeklődés mutatkozik mind a tanyán élő gazdálkodók, mind az önkormányzatok részéről.
    A program többletlehetőséget jelent a tanyán élők számára termékeik piacra juttatásához, gazdálkodásuk, infrastrukturális lehetőségeik fejlesztéséhez, emellett megvalósulhatnak közlekedési fejlesztések is a segítségével. Örvendetes tény - húzta alá a miniszter -, hogy növekszik a tanyán élők száma, ami most 300 ezer.
    V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár elmondta: az idei pályázati kiírás - a korábbiakhoz hasonlóan - négy célterülettel jelent meg. Pályázni lehetett települési és térségi fejlesztések támogatására, 500 millió forintos kerettel.
    A villamos energiaellátás fejlesztésére az önkormányzatok 50 millió forintig terjedő támogatást igényelhettek 90 százalékos támogatási aránnyal, a 100 százalékos támogatású vízminőség-vizsgálatokra 5 millió forint volt a legmagasabb pályázható összeg, míg a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére 2-4 millió forintot lehetett igényelni, 90 százalékos támogatással.
    A tanyagazdaságok fejlesztésére mintegy 400 millió forint állt rendelkezésre. Ebből támogatást kaphattak a gazdálkodók az állatállomány kialakítására, az állomány bővítésére, a szükséges szaporítóanyag biztosítására; továbbá a lakó- és gazdasági épületek felújítására, az egészséges ivóvíz biztosítására. Az igényelhető támogatás felső összege 3 millió forint volt, 75 százalékos támogatási aránnyal. A fiatalgazdák esetében a támogatás mértéke elérhette a 90 százalékot.
    A tanyagazdaságok indító támogatására mintegy 150 millió forint állt rendelkezésre az alapban.
    A villamos energiaellátás fejlesztésére gazdálkodók egyénileg is pályázhattak támogatásért. Erre összesen 157 millió forintot biztosított a program. Az igényelhető támogatás maximális mértéke 10 millió forint volt, 100 százalékos támogatással. A kormány szeretné, ha 2020 végéig valamennyi magyarországi tanyán lenne áram - mondta az államtitkár.
    Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy eddig az idén érkezett a program keretében a legtöbb pályázat, 1735, amelyekből 360-at bíráltak el pozitívan. A támogatottak listáját elektronikus formában teszik közzé, de a nyerteseket írásban is értesítik. A program ötéves működése során 1440 pályázatot támogattak.