Gedeon napja van. | 2024.03.28

Matolcsy: a sikeres felzárkózáshoz újfajta gondolkodás kell

2015-12-17 07:23:08

 

Magyarországon egyedül az állam, a piac és a bankrendszer sem képes elérni azt a növekedési célkitűzést, amire az országnak a következő 25 évben szüksége van, a sikeres gazdaságpolitikai felzárkózáshoz újfajta gondolkodás kell - állítja Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban.

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a lap csütörtöki számában kiemelte, hogy a következő 3-4 év gazdaságpolitikai és jegybanki gondolkodásának központjában a bankrendszer megújítása áll majd.
    Elképzelése szerint a bankrendszer lehet az, amely az államhoz is és a piaci szektorhoz is kapcsolódva gyorsíthatja Magyarországon a modernizációt.
    A jegybank jövőképében - egyebek mellett - a bankrendszernek jövedelmezőnek kell lennie, 10-12 százalékos tőkearányos jövedelmezőségi szint lenne kívánatos. Ugyanakkor még csak most sikerült elérni, hogy a bankrendszer több év után először idén lesz szektorszinten nyereséges - jelezte Matolcsy György.
    Az MKB helyzetével, szanálásával kapcsolatban a jegybank elnöke elmondta: "a közszolgáltatásokban a közösségi tulajdon a fontos. A bankrendszerben azonban nem. A Magyar Nemzeti Bank, amikor szanálási eljárás alá vonta az MKB-t, az első pillanatban világossá tette, hogy - az egyébként már most sikeres - rendbetétel után privatizálni kell a bankot, ahogy a Budapest Bankot is."
    Matolcsy György kiemelte: "a bankrendszer esetében a tartós állami tulajdon nem csak felesleges, de káros is. A piacot erős szabályozáson keresztül lehet és kell jó irányba mozdítani."
    Kitért arra, hogy a jegybank ezért is támogatta a bankadó csökkentését. Hozzátette: személyesen most is úgy gondolja, hogy az a bank kapjon nagyobb bankadó kedvezményt, amelyik vállalja, hogy a hitelezését bővíti.