Emma napja van. | 2024.04.19

A román parlament megszavazta a jövő évi költségvetést

2015-12-16 12:12:17

 

A román parlament megszavazta szerdán a 2016. évi állami költségvetést, amely szerint Romániának 2,95 százalékos államháztartási hiánya lesz jövőre.

    A parlament nagy többséggel támogatta a büdzsét, 309 honatya szavazott mellette, 13-an ellene. Az állami költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 0,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol.     Dacian Ciolos miniszterelnök korábban kifejtette, hogy a Ponta-kormánytól örökölt tervezet jelentős részét átvették, és a korábbi, béremeléseket előirányzó törvénymódosításokon sem változtattak.
    Így január 1-től Romániában adócsökkentések lesznek, amelyek közül a legfontosabb, hogy az általános forgalmi adó 20 százalék lesz a jelenlegi 24 százalék helyett.
    Ciolos kifejtette, hogy mintegy 10 milliárd lej (700 milliárd forint) bevételkiesésre számítanak az adócsökkentések nyomán, emellett az idei utolsó negyedévtől hatályos, közszférában megadott béremelések miatt a kiadások is több mint 9 milliárd lejjel (630 milliárd forint) emelkednek.     Összességében az adócsökkentéseknek és a béremeléseknek mintegy 20 milliárd lej (1 400 milliárd forint) a büdzsére kifejtett hatása - mondta a kormányfő.
    Dacian Ciolos hangsúlyozta, hogy a kormány jövőre az oktatást, az egészségügyet, a közlekedést és a közberuházásokat tekinti kiemelt területnek.
    A román gazdaság várhatóan 3,4-3,7 százalékkal nő idén, az államháztartási hiányt pedig 1,83 százalékra tervezték, de az első tíz hónap után még 1,28 százalékos államháztartási többletről számolt be a bukaresti pénzügyminisztérium, főleg azért, mert a tervezett közberuházások nem valósultak meg maradéktalanul.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó