Emma napja van. | 2024.04.19

Lakásáfa - Benyújtotta a kormány javaslatát az adó csökkentésére, amelyet kedden el is fogadhat a parlament

2015-12-14 13:25:32

 A jövő év első napjától 2019. végéig a jelenlegi 27 százalék helyett 5 százalék lehet az új építésű lakóingatlanok forgalmi adója az ezt tartalmazó törvényjavaslat szerint, amelyet már kedden elfogadhat a parlament, miután Orbán Viktor ennek érdekében kivételességi javaslatot nyújtott be. 

    Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett, hétfőn benyújtott törvényjavaslat az olyan, többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakásokra vonatkozik, amelyek hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert, illetve az olyan egylakásos lakóingatlanokra, amelyek hasznos alapterülete legfeljebb 300 négyzetméter.
    A javaslat a 2016. január elsejei dátumot, mint a teljesítés idejét jelöli meg. Vagyis az ezt követően kiállított számla tartalmazhat 5 százalékos áfát. 
    Az áfaszabályok értelmében újnak minősül az ingatlan, ha annak használatbavétele még nem történt meg, vagy a használatbavétele megtörtént, de a használatbavétel és az értékesítés között még nem telt el két év.
    Ugyancsak ez a törvényjavaslat tartalmazza azt, hogy a legfeljebb 300 négyzetméter hasznos összes alapterületű új lakóépület építése esetén nem kell építési engedélyt kérni, elegendő az építési hatóságnak tett bejelentés. A bejelentésért - tekintettel arra, hogy nem minősül közigazgatási hatósági ügynek - illetéket és igazgatási szolgáltatási díjat nem kell fizetni.
    Az építészeti tervezést és az építési kivitelezési tevékenységet az egyszerű bejelentés esetén is csak a jogszabályi előírásoknak megfelelően lehet végezni, és ezt a hatóság ellenőrizheti. Az  építéssel összefüggésben a helyi építési szabályzat rendelkezései közül kizárólag az építési telek megengedett legnagyobb beépítettségét, megengedett legnagyobb építménymagasságát vagy beépítési magasságát, szabályozási vonalát és beépítési módját vagy építési helyét kell figyelembe venni.
    Az építési tevékenység előkészítését, a tervezési tevékenységet segíti, hogy a közműellátással kapcsolatos szolgáltatói nyilatkozatok kiadására nyolcnapos határidőt állapít meg a törvény, amelynek érdemi válasz nélküli eltelte esetén a szolgáltató hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.
    A lakóházat a bejelentéstől számított 10 éven belül fel kell építeni, és a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványt meg kell kérni.
    Az indoklásban az előterjesztők felidézték, hogy az uniós szabályok szerint a szociálpolitika kereteibe beleférő lakásépítésre alkalmazható a kedvezményes áfa-kulcs, de csak meghatározott ideig. A szociális lakásépítés definícióját, illetve a kedvezményes kulcs használatának időtartamát viszont a tagállamok határozhatják meg. 
    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a remények szerint az áfa csökkentése révén a jelenlegi évenkénti 8-9 ezer új lakás építése 3-5 ezerrel nőhet, és ha legalább 3 ezerrel több lakás épül, akkor már nem kell adóbevétel kiesésével számolni.
    Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán vasárnap jelentette be, hogy a következő négy évben 27-ről 5 százalékra csökkentik a lakásépítés áfáját.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó