Gedeon napja van. | 2024.03.28

Jónak lenni jó! - Csaknem 45 milliót adományozott a Mercedes-Benz Hungária Kft.

2015-12-13 13:10:03

 Csaknem 45 millió forintot adományozott a Mercedes-Benz Hungária Kft. a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) támogatására vasárnap a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában.

    A cég 44 millió 828 ezer 910 forintot ajánlott fel az NGYSZ programjaira, köztük a hátrányos helyzetben élő, valamint a beteg gyerekek segítését és gyógyítását célzó programok megvalósítására - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője vasárnap az MTI-nek.
    A közmédia jótékonysági kampányában eddig összesen 56,5 millió forint gyűlt össze - fűzte hozzá.
    A Jónak lenni jó! elnevezésű kampányban a beteg gyermekek gyógyítására, a sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára folyik a gyűjtés. Az adományvonal a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni az akciót.
 A kezdeményezést az adományvonal hívásán és az SMS küldésen túl neves művészek és sportolók által dedikált tárgyak megvásárlásával is lehet támogatni. 
    Még megvásárolható fix áron többek között Törőcsik Mari botja, Csézy ruhakölteménye, Andrea Bocelli dzsekije, Demjén Ferenc aranylemeze, Melocco Miklós kisplasztikája, Rátóti Zoltán kerékpárja és Sasvári Sándor gitárja. 
    Gyerekek is részt vesznek a kezdeményezésben: a 10 éves Doncsev Angéla erre az alkalomra festett csendéletét szintén licitre bocsátották.
    Három tárgyra licitálhatnak az érdeklődők: az Aranycsapat bőr focilabdájára, amelyen Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Puskás Öcsi és Szepesi György sportkommentátor aláírása szerepel; Lewis Hamilton dedikált overálljára és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által felajánlott Viktória-mintás serlegvázára, amelyen Kemény Dénes, Polgár Judit és Gyurta Dániel aláírása is olvasható.
    A fix árral rendelkező és licitálható relikviákat a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo honlapon lehet megtekinteni.
    Az akció részeként december 13-án egész napos műsorfolyammal várják az érdeklődőket a közmédia minden csatornáján.