Tivadar napja van. | 2024.04.20

KSH: 2,4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

2015-12-04 09:02:40

 

A harmadik negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat árnyalatnyival jobb a november 13-ai első becslésben közölt 2,3 százaléknál.

    Az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal nőtt GDP a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. Az év első három negyedévében 2,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához hasonlítva.
    Éves összehasonlításban a feldolgozóiparban hozzáadott érték 5,9, százalékkal nőtt alapvetően a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó ágazatok teljesítményének eredményeképpen. A növekedés mindazonáltal elmaradt a második negyedévi 6,7, illetve az első negyedévi 8,2 százalékostól. Az építőipar 2013 eleje óta először maradt el egy évvel korábbi teljesítményétől a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal, de az első három negyedévben így is 4,3 százalékkal meghaladta kibocsátása a múlt év azonos időszakáét. A feldolgozóipar és az építőipar együttesen 5,2 százalékkal nagyobb hozzáadott értéket állított elő a harmadik negyedévben és 6,2 százalékkal az első háromnegyedévben, mint a tavalyi év azonos időszakában.
    A szolgáltatások teljesítménye  3,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, elsősorban a kereskedelem, szálláshelyszolgáltatás és a vendéglátás teljesítményének 7,4 százalékos növekedése jóvoltából, amit az  idegenforgalom táplált leginkább. Az átlag felett, 2,9 százalékkal emelkedtek a szállítási, raktározási ágazat szolgáltatásai, amely jelentős részben az ipar teljesítményéhez kapcsolódnak.  A szolgáltató ágak közül a pénzügyi, biztosítási tevékenység hozzáadott értéke 0,2  százalékkal mérséklődött. A háztartások ebben a negyedévben nettó hiteltörlesztők voltak és ezt nem tudta ellensúlyozni a vállalatok hitelállományának kismértékű növekedése - közölte a KSH.
    A mezőgazdaság részéről hozzáadott érték  18,4 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedévben regisztrált 19,3 százalékos visszaesés után, amiben a tavalyi magas bázis, a 15-17 százalékos növekedés is szerepet játszott.
    A harmadik negyedévi, 2,4 százalékos növekedéshez az ipar 1,0, a szolgáltatások 1,9 százalékponttal járultak hozzá. A mezőgazdaság 0,9 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.
    A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az előző negyedévi 2,3 százalék után. A KSH megjegyzi, hogy erőteljesen növekedett a külföldiek magyarországi fogyasztása, ám a magyarok külföldi fogyasztása még annál is jobban. A háztartások Magyarország területén történő (hazai) fogyasztási kiadása 3,1 százalékkal nőtt - tette hozzá a jelentés.
    A kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene 2,1, a közösségi fogyasztásé 4,4 százalékkal bővült. Mindent egybe vetve a végső fogyasztás 2,8 százalékkal nőtt a múlt év harmadik negyedévéhez hasonlítva, az első negyedévi 1,0, és a második negyedévi 2,3 százalékos növekedés után.
    A beruházások volumene 1,5 százalékkal csökkent, ezen belül a gépberuházások visszaesése jelentősebb volt mint az épületeké - tette hozzá jelentésében a KSH.  
    Az export 7,6, az import 6,8 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi forgalom folyó áron számolt 857 milliárd forintos aktívuma, azaz a nettó export 1,3 százalékponttal járult hozzá a GDP harmadik negyedévi növekedéséhez, és a végső fogyasztás is 1,9 százalékkal növelte azt. A beruházások viszont 0,7 százalékkal visszafogták a növekedést.