Gedeon napja van. | 2024.03.28

Rövidesen indulnak a pályázatok

2015-12-02 14:19:59

A Magyar Államkincstár TOP információs napján Miskolcon Oláh Gábor helyettes államtitkár bejelentette, hogy még az idén közel 600 milliárd forintos uniós fejlesztési keret nyílik meg az önkormányzatok számára. 

A Magyar Államkincstár a megyei igazgatóságainak a közreműködésével országszerte információs napokat szervez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázataival kapcsolatban. Ennek keretében tartottak információs napot szerdán Miskolcon az ITC-ben. 
[1505_1.jpg] DSCF3362.JPG

A fórumot megelőző sajtótájékoztató, balról: Pongrácz László, Riz Gábor, Oláh Gábor, Török Dezső

Pongrácz László a kincstár megyei igazgatója, mint házigazda köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy közreműködő szervezetként vesznek majd részt a TOP-ban. Riz Gábor miniszteri biztos, országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy a 2014-20-as ciklus az utolsó olyan időszak amikor európai kiegyenlítő alapok forrásait igénybe lehet venni fejlesztésekre. A források 60 százalékát a hazai KKV szektor helyzetbe hozására szeretnék fordítani, felzárkózást az uniós versenytársakhoz. Az előttünk álló időszak legfontosabb célja a foglalkoztatás javítása, de az energiahatékonyság növelésétől a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséig széles a paletta, számos feladat van. Kiemelte a humánerőforrás fejlesztés jelentőségét. Személyes tapasztalata szerint a foltszerű fejlesztések még nem érnek össze. Ezeket lánccá kell összefűzni. Koordinátorként segíteni kívánja a folyamatot.

[1505_4.jpg] DSCF3380.JPG

Kötetlen eszmecserére is lehetőség nyílt

„Az elmúlt nyolc hónapban a megyét járva mindenkit arra biztattam, hogy vegyen részt ebben a folyamatban”- vette át a szót Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke. Ezt követően részletesen ismertette Borsod-Abaúj-Zemplén integrált területi programját. A TOP keretében 93 milliárd forint áll majd rendelkezésükre az önkormányzatoknak és az egyházi fejlesztések megvalósítására a 2014-20 közötti időszakban. A források 60 százalékát gazdaság- 40 százalékát pedig infrastruktúra fejlesztésre kívánják fordítani. Jó hír az érintettek számára, hogy egyszerűbb lesz a pályázati rendszer. Felhívta a figyelmet arra, hogy számos szakterület ebben a ciklusban kap utoljára uniós forrást. Tételesen szólt az egyes szakterületekre lebontott keretekről és a megvalósítás során elvárt, úgynevezett indikátor számokról. Zárásként elmondta, hogy a decemberben meghirdetésre kerülő pályázatok esetében várhatóan a jövő év második negyedévében megkötik a támogatási szerződéseket.

[1505_2.jpg] IMG_1931.JPG

Nagy érdeklődés kísérte az előadásokat

Oláh Gábor bemutatkozásként elmondta a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárként az uniós forrásokért felel, neki kell Brüsszel felé elszámolnia. A hazai szabályoknak megfelelően, a brüsszeli célokat teljesítve kell levezényelni az uniós forrásból megvalósuló fejlesztést. A kormány ezzel kapcsolatos politikájának középpontjában a munkahelyteremtés áll, amelyet a gazdaságfejlesztésen keresztül kívánnak megvalósítani. Ő is megerősítette, hogy a pénz 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Bejelentette, hogy az elkövetkezendő hónapban közel 600 milliárd forintot nyitnak meg (írnak ki pályázatra – a szerkesztő) az önkormányzatok számára. Két éven belül pedig a teljes keretet szeretnék meghirdetni. Ez Borsos-Abaúj-Zemplén megye esetén 93 milliárd forint, Miskolc városának pedig 35 milliárd.

[1505_5.jpg] IMG_2085.JPGÉltek a lehetőséggel és kérdeztek

Az önkormányzatok számára jó hír, hogy a nem jövedelemtermelő projektek esetében nem kell önrészt fizetni, 100 százalékos lesz a támogatás, illetve a pályázatok elkészítéséhez segítséget kérhetnek a megyei önkormányzattól.  Bizonyos feladatokat eddig is kiszerveztek, amelyet régiónkban a NORDA látott el, ezt követően viszont az önkormányzatokkal napi kapcsolatban álló Magyar Államkincstár veszi át ezt a feladatot. Oláh Gábor zárásként elmondta, hogy az alapos, ütemezett, hatékony végrehajtás a cél. 

 
Az előadásokat követően fórumként folytatódott az információs nap.