Emma napja van. | 2024.04.19

Kimagasló részvényforgalom a BÉT-en novemberben

2015-12-01 14:02:24

 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT)részvényeivel 10,3 milliárd forintos napi átlagforgalmat bonyolítottak le a befektetők novemberben - közölte a magyar börze kedden az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint ez a forgalom több, mint kétszerese a tavalyi év hasonló időszakában mért forgalomnak, és 45 százalékkal haladja meg az októberi értéket. A BUX index pedig 10 százalékos emelkedésével az év utolsó előtti hónapjában elérte eddigi éves csúcsértékét.
    A BÉT azonnali piacának forgalma novemberben meghaladta a 222 milliárd forintot, ebből a részvények több mint 215 milliárd forintot tettek ki. Az így számolt 10,3 milliárd forintos napi átlagforgalom 111 százalékkal múlta felül a tavaly novemberben mért értéket, és 45,1 százalékkal haladta meg az októberi értéket.
    Ezzel a teljes részvényszekció idei napi átlagforgalma átlépte a 9 milliárd forintot. Nemcsak a forgalom, hanem a BUX-index teljesítménye is kiemelkedő volt novemberben: az index 10,3 százalékos emelkedéssel zárta a múlt hónapot, ami év elejétől mérve már 42,9 százalékos növekedést jelent. Több mint négy és fél éve zárt utoljára olyan magasan az index, mint idén november 26-án (23 826,74 ponton).
    A származékos piacon több mint 667 ezer kontraktus cserélt gazdát 219 milliárd forint értékben, ami tavaly novemberhez képest 22,2 százalékos emelkedést jelent, de 8,4 százalékkal elmarad az előző havi forgalomtól.
    A tőzsdetagok rangsorát novemberben is a Concorde Értékpapír Zrt. vezette, második helyre a WOOD and Company Financial Services a.s. került, míg harmadik helyen az Equilor Befektetési Zrt. végzett.
    A befektetési szolgáltatók részvénypiaci forgalmi rangsora némileg átrendeződött októberhez képest. Az első helyen ezúttal is a Concorde Értékpapír Zrt. végzett: 76 milliárd forintos forgalmával 17,7 százalékos piaci részesedést hasított ki a részvénypiaci forgalomból.
    Második helyre a WOOD and Company Financial Services a.s. lépett 16,1 százalékos részesedésével. Harmadik helyen az Equilor Befektetési Zrt. végzett 16 százalékos piaci részesedéssel. A rangsor negyedik és ötödik helyét az Erste Befektetési Zrt. és a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe foglalta el, 15,4 és 9,5 százalékos részesedéssel - tartalmazza a közlemény.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó