Andrea napja van. | 2024.04.18

LMP: ne büntessék a hajléktalanságot!

2015-12-01 13:05:33

 

A Lehet Más a Politika (LMP)  a szabálysértési törvény módosítását kezdeményezte A Város Mindenkié csoport kezdeményezésére annak érdekében, hogy ne lehessen büntetni az életvitelszerű közterületen tartózkodást - közölte a párt társelnöke a civil szervezettel közös keddi, budapesti sajtótájékoztatójukon.

    Szél Bernadett a Kossuth téren tartott eseményen azt mondta, épp itt az ideje, hogy a két éve hatályba lépett, "nem emberséges és nem is racionális" szabályozást, amely büntethetővé tette az életvitelszerű közterületen tartózkodást, a parlament kivegye a törvényből. Az elmúlt két évben ugyanis szerinte a problémát megoldani egyáltalán nem sikerült, csupán elfedték a jelenséget azzal, hogy a belvárosból a külterületekre űzték a hajléktalanokat.
    Az LMP frakcióvezető-helyettese úgy folytatta: a hajléktalanság büntetése helyett a probléma hosszú távú megoldására kellene törekedni. Az LMP például a bérlakásszektor kiépülését szorgalmazza.
    Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié hajléktalanokat segítő szervezet hajléktalan aktivistája arról beszélt: amellett, hogy az otthontalanság büntetése felháborító, elítélte az Európai Bíróság és az Egyesült Nemzetek Szervezete is, még értelmetlen is, hiszen nem csökkenti a hajléktalanok számát.
    Emellett - mondta - sokba is kerül: a törvénymódosítás életbe lépésekor 300 millió forintot költöttek egy rendkívüli rendőrségi csapat felállítására, a szabálysértési irodák fenntartása pedig évi 24 millió forintot emészt fel.
    Hozzátette: az elmúlt két évben mintegy 500 eljárás indult, 60 százalékuk a főváros V. kerületében. Arról, hogy egy hajléktalant elzárásra ítéltek volna - fél éven belüli több figyelmeztetés, illetve pénzbírság ki nem fizetése miatt -, a civil szervezet nem tud.