Auguszta napja van. | 2024.03.29

Olasz sajtó: Belépjen-e Európába az iszlamista Törökország?

2015-11-30 10:50:38

 

Törökország ma már nem egyszerűen muzulmán többségű ország, hanem az iszlamizmus nézeteit követi és "együtt él" a legszélsőségesebb dzsihadistákkal - írta a La Stampa című olasz napilap hétfői vezércikkében, az esetleges török EU-csatlakozás veszélyeire figyelmeztetve.

 

    Az Európa és egy iszlamista Törökország című cikk a brüsszeli EU-Törökország csúcsra reflektált. A szerző, Roberto Toscano, Olaszország volt iráni nagykövete kiemelte, hogy Európa számára Törökország minden szempontból jelentős partnernek számít: földrajzi fekvése és gazdasági ereje miatt, valamint a migráció gondjának szabályozását és kezelését tekintve is. 
     Hangsúlyozta: Ankara "európai elkötelezettségét" sokáig éppen a muzulmán többségű lakosság vonta kétségbe, a fenntartásokat viszont Törökország geopolitikai szerepének jelentősége egyensúlyozta. A La Stampa szerint azonban mostanra a helyzet megváltozott.   
    "De hogyan lehet ma, az (európai) hitelesség elveszítése nélkül, elnézőnek lenni  egy olyan Törökországgal szemben, amely már nem csak iszlám ország, hanem iszlamista is - egy olyan Törökország, amely elfojtja a belső politikai ellenzéket és támadja a sajtószabadságot, és amelynek regionális politikáját súlyos kétszínűség jellemzi a szíriai helyzettel kapcsolatban, tényleges együttéléssel a legszélsőségesebb dzsiháddal?". Az író hozzátette: Európa és a török nép érdeke az, ha  Törökországban "a demokrácia konszolidációjának folyamatát támogatjuk ahelyett, hogy magára hagynánk az autoritarizmus felé sodródásban, egy rövid lélegzetű Realpolitik nevében".  
    Roberto Toscano emlékeztetett, hogy a Cumhuriyet című török ellenzéki újság főszerkesztője és egy újságírója a börtönből intézett felhívást az európai vezetőkhöz, hogy ne engedjenek  az emberi jogok és a szabad véleménynyilvánítás védelméből. A két újságírót "kémkedés" miatt tartóztatták le: a török titkosszolgálat szerepéről írtak a radikális dzsihadisták felfegyverzésében. 
     Ami a migrációt illeti, az EU "botrányosan alkalmatlannak bizonyult elsősorban megosztottsága miatt, de azért is, mivel széles lélegzetű stratégia helyett a probléma válságszerű kezelése kerekedett felül". Az olasz diplomata szerint az EU és Törökország kapcsolatában is az ismétlődhet meg, ami Róma és a Moammer Kadhafi vezette Líbia között történt: Kadhafi "szégyenletes módszereket is alkalmazva feltartóztatta a partjaink felé tartó migránsáradatot és mi úgy tettünk, mintha nem látnánk nemzetközi félresiklásait és az általa gyakorolt belső elnyomást. Ennek a politikának az ára ma már teljesen egyértelmű...".  
    A La Stampa cikke arra is kitért, hogy az "integráció legfejlettebb és legsikerültebb tapasztalátának" számító EU képtelen kezelni korunk "nagy problémáit" és egyre erőtlenebb a kormányzásban. Az életbevágó biztonsági problémák ismét a nemzetállami politikákat ösztönzik, ami a tagállamoknak "légyegében az a próbálkozása, hogy önerőből mentsék meg magukat, szuverenitásuk és döntéseik autonómiájának megerősítésével".http://www.lastampa.it/2015/11/30/cultura/opinioni/editoriali/leuropa-e-una-turchia-islamista-LwWSsqbM7Y6uaxWjR2F5tN/pagina.html