Andrea napja van. | 2024.04.18

Német védelmi miniszter: a szír hadsereg alakulatai is csatlakozhatnának a szövetséghez

2015-11-30 10:25:06

 

A francia külügyminiszter után a német védelmi miniszter is felvetette, hogy akár a szíriai rezsim erői is csatlakozhatnának az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista terrorszervezet elleni szövetséghez.

 

    Ursula von der Leyen szerint a szíriai hadseregnek vannak alakulatai, amelyeket "nagyon is be lehetne vonni" az IÁ elleni harcba. A miniszter a ZDF német országos közszolgálati televízió egy vasárnap esti politikai műsorában hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad jelenlegi elnökkel ugyan nem képzelhető el Szíria jövője, de a "politikai átmenet" megindítása után meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a reguláris erők miként vehetnének részt az IÁ elleni nemzetközi szövetségben.
    Erre az ügyre akkor kell majd visszatérni, amikor már zajlik a politikai átmenet és "világos, hogy mi történik majd Aszaddal" - mondta a német védelmi miniszter.
    A német kormány részéről Ursula von der Leyen nyilatkozata az első, amely arról a lehetőségről szól, hogy az Aszad-rezsim hadserege is csatlakozhatna a dzsihadisták elleni szövetséghez. Ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett pénteken a francia külügyminiszter, Laurent Fabius is.
    A Nyugat a szíriai polgárháború kezdete - 2011 - óta elzárkózott az együttműködéstől az Aszad-rendszerrel. Párizs és Berlin hozzáállásának változását magyarázva Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) tekintélyes vezetője a Handelsblatt című német üzleti lapban hétfőn megjelent interjúban rámutatott, hogy mivel a nyugati szövetségesek nem akarnak szárazföldi csapatokat hadba küldeni az IÁ ellen, a szíriai hadsereg az egyetlen reguláris szárazföldi erő, amely "szóba jöhet".
    Ha az IA legyőzése az "elsődleges cél, akkor ezt a békát le kell nyelni", vagyis együtt kell működni Aszaddal - mondta Wolfgang Ischinger. Hozzátette: az Egyesült Államok Irakban Szaddám Huszein elnök 2003-ban végrehajtott megbuktatása után felszámolt valamennyi állami struktúrát, így a hadsereget is.
    "Ezt a hibát nem lenne szabad Szíriában is elkövetni", a politikai újrakezdéshez meg kell őrizni a szíriai hadsereget és az állami apparátust, amennyire csak lehet - emelte ki az MSC vezetője.
    A német kormány várhatóan kedden, rendkívüli ülésen hoz döntést az IÁ elleni szövetségben való részvételének kiterjesztéséről. Németország eddig az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet, Franciaország felkérésére pedig felderítő repülőgépeket is bevet majd, és kivezényelnek egy fregattot a Földközi-tengerre a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozót védelmére. Tervezik továbbá, hogy a hadsereg (Bundeswehr) műholdas felderítő képességének mozgósításával és egy üzemanyag-utántöltő repülőgéppel is támogatják az IÁ állásaira légicsapásokat mérő szövetséges erőket.
    A küldetéshez meg kell szerezni a törvényhozás alsóháza (Bundestag) felhatalmazását is. A kormány tervei szerint a Bundestag még decemberben dönt a kormány kéréséről.