Emma napja van. | 2024.04.19

Rétvári: az egészséges ételeket is el lehet készíteni ízletesen

2015-11-25 15:46:07

 

Az egészséges ételeket is el lehet készíteni kreatívan és finoman - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten az MTI-nek.

    Rétvári Bence erről azután beszélt, hogy Novák Katalinnal, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával együtt részt vett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) konyhájának nyílt napján.
    Kiemelte, a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben igenis lehet finoman főzni az új közétkeztetési rendeletet betartásával. Ezt bizonyították be az OÉTI nyílt napján is - fűzte hozzá.
    Rétvári Bence úgy fogalmazott, 2015 két szempontból is fontos év. Egyrészt azért, mert szeptembertől Magyarországon - Európában egyedülálló módon - a kisgyermekek 90 százaléka ingyen eszik a bölcsődében és az óvodában, másrészt pedig ettől az évtől "tálcán kínálják az egészséget nekik".
    Szeptember 1-jén lépett hatályba az új közétkeztetési rendelet, amely részletesen szabályozza a menzákon, valamint a kórházakban adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait. A rendelet értelmében tilos a többi között szénsavas vagy cukrozott üdítőitalt, valamint magas zsírtartalmú húskészítményt felszolgálni, és nem lehet sótartalmú ételport, leveskockát, ételízesítő krémeket felhasználni. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.