Auguszta napja van. | 2024.03.29

Illegális bevándorlás - Újabb német tartományi miniszterelnök követel felső határt a menekültek befogadásánál

2015-11-24 10:39:27

 

Németországban Bajorország után egy újabb tartomány, Szász-Anhalt konzervatív miniszterelnöke is követeli, hogy Németország jelölje meg előre, legföljebb mennyi menekültet hajlandó befogadni.

    Reiner Hasselof, az Angela Merkel vezette CDU politikusa egy keddi lapinterjúban kifejtette, hogy mind a 16 német tartomány vezetésének meg kell határoznia a befogadható menekültek maximális számát, majd a tartományok kapacitása alapján meg kell jelölni az ország egészére vonatkozó felső határt.
    "Ezt a számot aztán aktívan kommunikálni kell a menekülteket kibocsátó országokba, és szükség esetén ki kell mondani: ennél több nem megy" - mondta a szász-anhalti miniszterelnök a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban.
    Hozzátette, hogy a CDU decemberi kongresszusán határozatot kell hozni a felső határ kijelöléséről. Németország csak akkor lehet úrrá a migrációs helyzeten és úgy szerezheti vissza a folyamatok irányítását, ha bevezeti a teljesítőképesség alapján kialakított felső határ intézményét - mondta Reiner Hasselof.
    Hozzátette, hogy a 2,2 millió lakosú Szász-Anhalt évente legfeljebb 12 ezer menekültet tud befogadni.
    A CDU bajor testvérpártja, a CSU a múlt hét végén tartott kongresszusán határozatot fogadott el arról, hogy Németországnak a menekülthullám korlátozása érdekében ki kell jelölnie egy felső határt, előre közölnie kell, hogy jövőre mennyi menekültet fogad be.
    Ezt sürgeti a CDU és a CSU közös ifjúsági szervezete, a Junge Union is, amely a decemberi CDU-kongresszusra határozati javaslattal készül az ügyben.
    Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke viszont elutasítja az egyoldalúan, nemzeti szinten kijelölt felső határ gondolatát. Álláspontja szerint az úgynevezett kontingensekre alapozott megoldás lehet hatékony. Az elképzelés az EU-nak meg kell állapodnia Törökországgal egy meghatározott számú csoport - menekültkontingens - átvételéről, és az EU-ba így érkező menekülteket szét kell osztani a tagállamok között.