Emma napja van. | 2024.04.19

Londoni elemzők: hosszabb távon lehet kedvezőtlen gazdasági hatása a merényleteknek

2015-11-23 16:32:11

 

Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távon várhatóan elenyésző, hosszabb távon azonban már komolyabb negatív gazdasági és költségvetési következményei lehetnek a párizsi merényleteknek.

    A City egyik legnagyobb gazdasági-politikai elemzőháza, a Capital Economics elemzői tanulmányukban kiemelték, hogy a nemzetközi példák csekély rövid távú hatást valószínűsítenek. A 2004 márciusában elkövetett madridi vonatrobbantás után a spanyol kiskereskedelem forgalma havi összevetésben mindössze 0,1 százalékkal csökkent, a következő hónapban viszont már 0,6 százalékkal nőtt. A 2005 júliusában végrehajtott londoni öngyilkos merényleteknek nem is volt egyértelmű hatásuk a brit kiskereskedelmi eladásokra - hangsúlyozzák a cég elemzői.
    Azt is kétségesnek tartják, hogy a párizsi merényletek hatására jelentősen csökkenne a Franciaországba látogató turisták száma. A Párizs alternatívájaként felkereshető európai nagyvárosokban is van terrorfenyegetés, és az sem bizonyos, hogy a francia alpesi síközpontokat, illetve a tengerparti üdülőhelyeket kevesebben keresik fel a fővárosban elkövetett merényletek miatt.
    A Capital Economics londoni elemzőinek kimutatása szerint a madridi vonatrobbantások évében, 2004-ben 4,2 százalékkal nőtt a Spanyolországba látogató turisták száma, és Nagy-Britanniában sem csökkent, csak valamivel lassabban nőtt az idegenforgalom a 2005-ös londoni merényletek után, pedig a brit turizmus különösen erőteljesen összpontosul Londonra.
    A ház szerint azok a várakozások is eltúlzottak, hogy a francia kormány a merényletek miatt félredobja a maastrichti stabilitási előírásokat, és hatalmas védelmi költekezésbe kezd. A francia pénzügyminisztérium által a jövő évre jelzett 600 millió eurós pótlólagos biztonsági kiadási csomag a francia hazai össztermék (GDP) 0,03 százalékának felel meg - hangsúlyozzák a Capital Economics elemzői.
    A ház szerint komolyabb gazdasági kihatások - ha lesznek ilyenek - elsősorban hosszabb távon jelentkezhetnek, és mindenekelőtt politikai indíttatásúak lehetnek.
    A párizsi merénylet ugyanis várhatóan tovább növeli a Marine Le Pen vezette, protekcionista gazdasági alapállású Nemzeti Front támogatottságát. Meglehetősen valószínűtlennek tűnik, hogy Marine Le Pen megnyerje a 2017-es francia elnökválasztásokat. Ha azonban pártja támogatottságának növekedése folytatódik, és ha a Nemzeti Front jól teljesít a jövő hónapban esedékes regionális választásokon, Marine Le Pen fokozhatja a francia kormányra gyakorolt nyomást a költségvetési konszolidációs program félbehagyása, és a gazdaság korszerűsítésében elért, eddig is meglehetősen vérszegény eredmények felszámolása végett - áll a Capital Economics elemzésében.
    A ház szerint a jelenleginél kissé lassabb ütemű költségvetési konszolidáció jót tehet a francia gazdaságnak, de a protekcionizmus erősödése súlyosan károsíthatja a növekedési és a költségvetési kilátásokat hosszabb távon.
    Az Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének elemzői azt jósolták, hogy a párizsi merényleteknek a következő néhány évben erőteljes hatásuk lesz a francia gazdasági stratégiára. Francois Hollande francia elnök már a terrortámadás után jelezte, hogy a "biztonsági paktum" - vagyis a francia polgárok biztonságának garantálására tett kötelezettségvállalása - elsőbbséget kap a közkiadások kordában tartását célzó euróövezeti stabilitási paktummal szemben. Ez ellentmond Hollande választási kampányígéretének is, amely a francia államháztartási hiány leépítését helyezte kilátásba - hangsúlyozzák az Eurasia londoni elemzői.
    A ház kiemeli, hogy a francia államháztartás egyenlege legutóbb 1974-ben zárt többlettel.
    Franciaország a nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva várhatóan megpróbál mentesítést kiharcolni magának az euróövezeti költségvetési kötelezettségek alól, legalábbis rövid távon. Ha azonban a költségvetési célok továbbra sem teljesülnek, az már komolyan kikezdené Franciaország hitelességét az euróövezeten belül, emellett mélyítené a "takarékos észak" és a déli európeriféria ellentéteit is - vélekednek az Eurasia Group elemzői.
    A ház szerint a 2017-es francia elnökválasztások után - amelyen a cég jobbközép győzelmet vár - javulnak a szükséges szerkezeti reformok végrehajtásának esélyei. Ha azonban az euróövezeti szabálykönyvet a merényletekre hivatkozva sutba dobják, ez az esély jórészt elenyészne.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó