Gedeon napja van. | 2024.03.28

Finn helyettes államtitkár: erősíteni kell a finn-magyar gazdasági együttműködést

2015-11-23 15:16:55

 

A magyar-finn együttműködés sok területen - például a politika és a kultúra terén - hagyományosan jó, és nagy múltra tekint vissza, de a gazdasági és kereskedelmi kooperáció erősítésére még jelentős mozgástér van - mondta Matti Anttonen, a finn külügyminisztérium gazdasági külkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten az MTI-nek.

    A helyettes államtitkár egy 11 finn cégből álló üzleti delegáció élén érkezett Magyarországra. A Finnpro finn befektetésösztönzési szervezet és a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) épületében szervezett egész napos rendezvényt, amellyel a finn és magyar cégek kapcsolatépítését szeretnék segíteni.     Matti Anttonen az MTI-nek elmondta: bár az Európai Unión kívüli országokban nagy a gazdasági növekedés, Finnország legfontosabb kereskedelmi partnerei az EU tagállamai, köztük Magyarország. Finnország az EU-s partnereknél keres lehetőségeket, már csak azért is, mert közösek azok a kihívások, amelyekkel szembe kell nézni. Példaként említette az energetikát, és azt, hogy Finnország is kiemelten kezeli az atomenergiát; e területen, de például a megújuló energiaforrások témájában is hasznos lehet a tapasztalatcsere Magyarországgal.
    Matti Anttonen elmondta: a Budapestre érkezett küldöttségben kisebb és nagyobb finn cégek is képviseltetik magukat, különböző ágazatokból, például az információs-kommunikációs technológia, az úgynevezett tiszta technológiák, és az energetika területéről. Ezek a cégek üzleti kapcsolatokat keresnek Magyarországon, a termelő cégek jellemzően először exportlehetőségeket keresnek, majd ennek sikeressége esetén mérlegelhetik a magyarországi befektetés lehetőségét - fejtette ki.
    Hozzátette, hogy a magyarországi jelenlét nemcsak a magyar piac, hanem az ország földrajzi elhelyezkedése, valamint a képzett munkaerő miatt is előnyös a finn cégeknek, amelyek közül sokan már nemcsak termelő, hanem globális hálózatukat kiszolgáló, egyéb szolgáltató tevékenységüket is Magyarországra telepítik.       A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2014-ben a Finnországba irányuló magyar export folyó áron 228,3 millió eurót, az import pedig 257,8 millió eurót tett ki. Ezeket a számokat tovább lehetne növelni - vélekedett Matti Anttonen, kiemelve a vállalatok közötti üzleti kapcsolatok fontosságát.     Szólt arról is, hogy bár számos nagyobb magyar cég exportál Finnországba, de szívesen látnának több magyar kis- és közepes vállalkozást a finn piacon. Matti Anttonen kiemelte: Finnország földrajzi elhelyezkedése kedvező, jó kiindulópontja lehet az északi jelenlétnek, ezenkívül kiszámítható a gazdálkodási környezet, magasan kvalifikált a munkaerő, és kedvező a társasági adózás.