Auguszta napja van. | 2024.03.29

OGY - Krónika 4. rész

2015-11-23 13:37:49

 

A tiszadobi kastélyról, az albérletárakról, a földárverésekről, a civil szervezetekről, a rezidensek helyzetéről és az internetről is beszéltek a képviselők hétfőn a kérdések folytatása során a parlamentben.


    MSZP: mikortól lehet látogatni a tiszadobi kastélyt?

    Tukacs István (MSZP) azt akarta megtudni, hogy mikor lehet majd látogatni a mintegy 1,7 milliárd forintnyi uniós forrásból, 2014 közepére felújított tiszadobi kastélyt. Hangsúlyozta, hogy az interneten található tájékoztatás szerint "bizonyos engedélyek beszerzéséig" nem látogatható az épület. Milyen engedélyeket nem sikerült beszerezni másfél év alatt - kérdezte a politikus, aki hozzátette, a "helyi népnyelv" úgy tudja a Miniszterelnökséget vezető miniszternek is volt az ügyben kellemetlen tapasztalata.
    Lázár János azt felelte, valóban megkísérelt bejutni az épületbe, de kapukba ütközött, amelyek másokat is megakadályoznak abban, hogy a kastélyt megnézzék. A beruházás úgy zárult le, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak sem pénze, sem koncepciója nem volt arra, hogy mit kezdjen az elkészült felújítással - tette hozzá. Ő maga kezdeményezte, hogy az épületet a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ üzemeltesse és az még az idén nyissa meg kapuit - mondta a miniszter. Erre kénytelen lesz a műemlékvédelem országos főigazgatója a "nyakát ráhelyezni, a szónak abban az értelmében, hogy alkalmassági kérdésnek tekintem, hogy a magyar állam" az épületet azonnali hatállyal adja birtokba az érdeklődők számára - jelentette ki.

     Jobbik: mikor lép a kormány az albérletárak ügyében?

    Farkas Gergely (Jobbik) arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben Budapest belvárosában 40-60, míg országosan 25 százalékkal emelkedtek az albérletárak. Ez aggasztó a fiatalok és a felsőoktatásban tanulók esetében, mert akiket nem vettek fel kollégiumba, komoly kiadások elé néznek - emelte ki a politikus.
    Mikor lép a kormány az albérletpiaci árrobbanás ellen és miért nem támogatták a Jobbik által kezdeményezett bérlakásépítési programot - tette fel a kérdést.
    Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára a kormányzati lépéseket sorolva a rezsicsökkentést, a felsőoktatásban biztosított 14 ezer 800 férőhelyet valamint a kollégiumi, lakhatási és diákotthoni férőhelyek támogatására fordított 9,2 milliárd forintot említette.
    Az ingatlanok felértékelődésével növekedtek az albérleti díjak is, az ügyben szükség van egy alapos helyzetelemzésre. A kabinet pedig még ebben az évben megtárgyalja a lakásépítés megkönnyítésének lehetőségeit - mondta.

    LMP: mik az állami földárverések tapasztalatai?

    Ikotity István (LMP) arról beszélt, hogy megkezdődött a három hektárnál nagyobb állami földrészletek eladása. A képviselő arról érdeklődött, hogy az első hét tapasztalatai alapján mi az állami földárverések eddigi egyenlege.
    Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára  sikeresnek nevezte a földértékesítési programot, mert körülbelül 60-70 százalékos érdeklődés mellett kelnek el a földek. Eddig 237 birtoktestet értékesítettek több mint hatmilliárd forintért és 6300 pályázati és értékesítési felhívást tettek közzé a három hektárnál kisebb területekről - közölte.
    Az állami vagyonnal felelősen kell gazdálkodni, ezért a legjobb árat kell kapni a földekért - jelentette ki.

    Jobbik: nyomás alatt tartják a civil szervezeteket

    Szávay István (Jobbik) azt mondta, hogy Magyarországon több tízezer civil szervezet van bejegyezve, de azokat az állam folyamatos adminisztratív nyomás alatt tartja. A közhasznúvá minősítési eljárás több esetben is 12 hónapig tartott és azt követően több szervezet visszamenőleges hatállyal veszítette el ezt a minősítést - említett egy példát.
    A politikus azt kérdezte, hogy mikortól lesz közhiteles forrás a birosag.hu civil szervezetekre vonatkozó keresője, miért kell heteket várni a jogerős végzések tartalmi elemeinek felkerülésére és mikortól teljesítik harminc nap alatt a bejegyzési kérelmeket?
    Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt felelte, 2015-ben több mint háromezer civil szervezet között osztott ki 2,5 milliárd forintot a Nemzeti Együttműködési Alap. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy továbbra is segítse a civil szervezetek működését - szögezte le.

    Jobbik: meddig romolhat a rezidensek helyzete?

    Lukács László György (Jobbik) arról beszélt, hogy a rezidensek sok helyen a szakorvosok felügyelete nélkül végzik a munkájukat, sokan nem kapták meg a belépéskor járó díjazásukat és augusztus végén, szeptember elején még nem kötötték meg a foglalkoztatásukról szóló szerződéseket.
    Meddig hagyják még romlani az állapotokat - tette fel a kérdést.
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, folyamatosan egyeztetnek a Magyar Rezidens Szövetséggel. Jogszabály köti, hogy a rezidensek  hogyan ügyelhetnek - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kabinet indította el 2011-ben a rezidensek támogatási programját.

    Jobbik: miért nem konzultál Deutsch Tamás az ingyenes internetről?

    Novák Előd (Jobbik) azt akarta megtudni, hogy Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos miért nem hajlandó konzultálni a Jobbikkal az ingyenes alapszintű internet bevezetéséről.
    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, az időpont-egyeztetésekben nem illetékes. Az államtitkár ehelyett arról számolt be, hogy több tízezren vettek részt az internetről szóló konzultáción. A miniszterelnöki biztos pedig tájékoztatni fogja a parlamenti pártokat a gazdasági bizottság egyik ülésén - közölte.

 

MTI Fotó: Kovács Tamás