Gedeon napja van. | 2024.03.28

Sobotka: elfogadhatatlan, hogy Zeman egy idegengyűlölő szekta rendezvényén lépjen fel

2015-11-20 09:17:16

 

Elfogadhatatlannak nevezte a cseh miniszterelnök egy pénteken megjelent lapinterjúban, hogy az ország államfője beszédet mondott egy idegengyűlölő szervezet rendezvényén.

    Bohuslav Sobotka a Hospodárské Novinynak azt mondta: Milos Zeman azzal, hogy kedden beszédet mondott a szélsőséges Iszlámellenes Blokk nevű szervezet nagygyűlésén, felsorakozott azon populisták közé, akik visszaélnek az embereknek a félelmével az Iszlám Államtól és a migrációs válságtól. "Egy mélyen humanista és demokratikus hagyományokkal rendelkező ország legmagasabb alkotmányos képviselőjének nem szabadna fellépnie egy idegengyűlölő szekta rendezvényén, amelyen erőteljes gyűlöletet szítottak" - jelentette ki a kormányfő az interjúban.
    Részvételével a rendezvényen az államfő mintegy törvényesíti "a szélsőséges idegengyűlölet és a gyűlölet terjesztését" - tette hozzá. Bohuslav Sobotka szerint Zeman részvétele a nagygyűlésen felháborította a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Pártot.
    "Mindnyájan nagyon haragszunk az elnök úrra azért, amit tett" - jegyezte meg a kormányfő-pártelnök. Milos Zeman visszautasította a kormányfő bírálatát.
    "Jó lenne elolvasni a beszédemet. Nincs benne egyetlen iszlámellenes, gyűlölködő megfogalmazás. Ugyanakkor megtalálható benne a felszólítás a párbeszédre, és az, hogy ne bélyegezzük meg a miénktől eltérő nézeteket vallókat. Ezt most a miniszterelnök megtette, és úgy vélem, hogy ezt egy jó miniszterelnöknek nem lenne szabad megtennie" - reagált a kormányfő szavaira az államfő a lapban. Az Iszlámellenes Blokk nyíltan hirdetett célja megtisztítani Csehországot a muzulmánoktól, és megakadályozni a bevándorlók befogadását. Milos Zeman szintén következetesen elutasítja a muzulmánok és a menekültek befogadását. Vitatható kijelentései miatt az ENSZ menekültügyi főbiztosa is éles bírálatot fogalmazott meg a közelmúltban Zeman címére.