Gedeon napja van. | 2024.03.28

Merényletek Párizsban - Minden rendőr fegyvert kap

2015-11-18 14:42:54

 

Francois Hollande francia államfő szerdán arra kérte a franciákat, hogy ne engedjenek a "befelé fordulás, a félelem, a túlzások kísértésének" a 129 áldozatot követelő múlt heti párizsi merényleteket követően. Azt is jelezte, hogy minden rendőrt és csendőrt felfegyvereznek.

 

    A szerda hajnalban feltételezett terroristák ellen a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban elindított rendőrségi művelet "megerősítette, hogy háborúban állunk, a terrorizmus elleni háborúban, amely maga döntött arról, hogy háborút indít ellenünk" - fogalmazott az államfő a francia önkormányzati vezetők kongresszusán elmondott beszédében Párizsban. 
    "Az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) a terror által, saját gyilkosságai által szeretné a gyanúsítgatás, a megbélyegzés, a megosztás mérgét csepegtetni" - hívta fel a figyelmet a francia elnök. "Ne engedjünk a befelé fordulás kísértéseinek, ne engedjünk a félelemnek sem, a túlzásoknak" - tette hozzá. 
    Az államfő jelezte, hogy az országos rendőrség és a csendőrség alkalmazottain kívül az önkormányzati alkalmazásban álló rendőröket is fel fogják szerelni fegyverrel. A 3900 önkormányzati rendőrnek jelenleg nincs fegyvere. 
    A terrorizmust dicsőítő csoportokat és helyeket fel fogják oszlatni a rendkívüli állapot keretében, mégpedig azzal a törvényjavaslattal, amelyet a szerda reggeli kormányülésen vitattak meg - jelezte a köztársasági elnök. 
    "Ha egyes emberek a terrorizmus dicsőítését folytatják bizonyos helyeken, egyesületekben vagy csoportokban, a ma reggel bemutatott törvényjavaslattal ezek feloszlathatók. Azonnal fel fogjuk őket oszlatni" - hangsúlyozta Francois Hollande. 
    A merényleteket követően "a társadalmi kohézió a legjobb válasz és a nemzeti egység annak a kifejezése. Hajthatatlannak kell lennünk a gyűlölet minden formájával szemben. Semmilyen idegengyűlölő, antiszemita, muzulmánellenes tettet nem tűrünk meg" - mondta a francia elnök.