Emma napja van. | 2024.04.19

 KMKF-társadalmi munkacsoport: napirenden a magyar ifjúság helyzet és az egyházak

2015-11-18 13:20:05

 A külhoni magyar ifjúság helyzetéről és az egyházak nemzetmegtartó erejéről volt szó a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) társadalmi munkacsoportjának szerdai budapesti ülésén.

    Szávay István (Jobbik) a bizottság társelnöke az ülés után az MTI-nek felidézte: két évvel ezelőtt felkérték a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet, hogy készítsen átfogó jelentést a külhoni magyar ifjúság helyzetéről. A jelentés tavalyi bemutatásakor azt javasolta, hogy kérjék fel a nemzetpolitikai államtitkárságot, készüljön kormányzati stratégiai terv, vizsgálják meg milyen intézkedések szükségesek. Erről hallgattak meg most beszámolót Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól.
    Szávay István kiemelte a magyar oktatás megerősítését, a magyar fiatalok anyaországgal való kapcsolattartásának segítését. Felmerült az ülésen a Magyar Ifjúsági Konferencia szerepének megerősítése is, amire az államtitkár nyitott volt. A társelnök kitért arra is, hogy a magyar ifjúsági szervezeteknek a programjaik mellett a működési célokra is nagyobb támogatást kellene kapniuk. Ezt a külhoni ifjúsági szervezetek közül többen is felvetették, és az államtitkár szintén nyitott volt rá - jelezte a jobbikos politikus, aki megjegyezte: Répás Zsuzsanna korábbi helyettes államtitkár ígéretet tett arra, hogy a Bethlen Gábor alapon belül külön pályázati keretet hoznak létre e célra. 
    Bóna Zoltán (Fidesz) a testület másik társelnöke arról tájékoztatott, hogy az ülésen további napirendként az egyházak nemzetmegtartó erejéről, mindennapi szolgálatukról volt szó, hozzászóltak a külhoni magyar felekezetek képviselői. 
    Az ülésen Potápi Árpád János az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint többek között arról beszélt, hogy jövőre a tematikus esztendő a fiatal vállalkozók éve lehet, elősegítendő a szülőföldön való boldogulást. Ha valaki vállalkozást indít, szülőföldjén marad, segíti azt, értéket teremt, lesz jövőképe, munkahelyeket teremt, és jobban érdeklik a közügyek - érvelt. Az államtitkárság javaslatáról a Magyar Állandó Értekezlet december 3-i ülésén dönt.