Auguszta napja van. | 2024.03.29

Klik: tízmilliárd forintos közoktatási fejlesztési program zárult le

2015-11-18 10:15:32

 

Lezárult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Köznevelés az iskolában elnevezésű, tízmilliárd forintos fejlesztési programja, amelynek célja az új fenntartói rendszer fejlesztése, a hátrányos helyzetű intézmények támogatása, valamint az iskolákban meglévő tudásérték kiaknázása és terjesztése volt.

 

    Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a több mint kétéves program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón kiemelte: a hátrányos helyzetű térségek iskoláinak felzárkóztatásán, eszközfejlesztésén túl a projektnek köszönhetően megoszthatóvá vált az intézmények tudása, így a Klik egy tudásközpont lett.
    Ezáltal könnyebb meglátni, hol van szükség beavatkozásra, jobban el lehet osztani az uniós forrásokat és a többszörösére nőhet a jó gyakorlatokat folytató iskolák száma - hangsúlyozta.
    Kitért arra, hogy a projekt egy új szemléletet is hozott, mivel a közösségépítő programokon keresztül a korábbiaknál sokkal jobban sikerült bevonni az iskolai életbe a szülőket, akik így - túl a szülői értekezleteken, az ellenőrző és az elektronikus napló figyelemmel követésén - más szemszögből is láthatták az oktatási intézményeket.
    Hanesz József, a Klik elnöke és Kajdi Ákos, a szervezet pályázatkezelő főosztályának vezetője elmondta, hogy intézményi fejlesztések - elsősorban hátrányos helyzetű térségekben - 171 iskolában valósultak meg, ezek keretében játékokat, könyveket, sporteszközöket kaptak az oktatási helyek, illetve egyfajta mentorálás is zajlott szakemberek bevonásával, akik segítettek az iskolát érintő problémák feltárásában, elemzésében és a megoldások keresésében.
    Tájékoztatásuk szerint a Klik-re is fordítottak pénzt, hiszen a szervezet két évvel ezelőtti indulásakor sok volt a hiányosság, különösen informatikai téren. Azóta sikerült egy az intézmények összekapcsolására is alkalmas hálózatot létrehozni és belső képzések zajlottak - tették hozzá.
    Beszámoltak arról is, hogy csaknem háromszáz iskolában találtak olyan jó gyakorlatokat és példákat, amelyek megosztása a többi intézménnyel hasznosnak bizonyult. A projekt ezen részébe ötvenezer pedagógust tudtak bevonni.
    A program keretében energiahatékonysági beruházások is megvalósultak - 22 intézményben, 2,7 milliárd forintból -, valamint szerepet kapott a diákok mozgásra és egészséges életmódra nevelése is.
    Beszéltek arról is: egy iskola eredményessége - a Klik szerint - nemcsak a pedagógusoktól, hanem a szülőktől, az önkormányzatoktól és a civil szférától is függ, ezért ezeket a szereplőket is próbálták együttműködésre, partnerségre ösztönözni azzal, hogy kampányok, miniprojektek készítésébe vonták be őket. Kétszáz iskolában hoztak létre közösségi teret, és mintegy nyolcszáz közösségi program valósult meg a projekt ideje alatt.
    Hanesz József kiemelte, hogy az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió és az állam támogatásával megvalósult, több mint kétéves programmal a Klik kezelésében levő intézmények 730 ezer diákjának mintegy felét, a pedagógusoknak pedig a 60-70 százalékát sikerült elérni.