Auguszta napja van. | 2024.03.29

Demonstráció-jog Quaestor-ügy - Az Alkotmánybíróság előtt tüntettek a károsultak

2015-11-17 13:03:03

 

Teljes kártalanítást, a károsultak kárpótlásáról szóló törvény végrehajtását, illetve új törvény megalkotását követelték Quaestor-károsultak kedden Budapesten, az Alkotmánybíróság (Ab) épülete előtt.

    A csoport eredetileg azért hirdetett demonstrációt keddre az Ab épülete elé, mert úgy tudták, ezen a napon születik döntést a Quaestor-törvény ellen benyújtott alkotmányossági kifogásokról. A sajtóban időközben napvilágot látott, hogy az Ab megsemmisítette a jogszabályt. A demonstráción ezt Himmer Éva aktivista úgy értékelte: az Alkotmánybíróság "erkölcsileg megsemmisült".
    A mintegy 50 károsult részvételével megtartott demonstráción az aktivista hangsúlyozta: 104 napja, vagyis augusztus 6-án lejárt a törvény által a károsultak kifizetésére megszabott határidő. Ennek ellenére a követelésük csupán egyharmadát, mintegy 86 milliárd forintot kapott vissza 32 ezer károsult. A kormány folyamatosan arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság döntésére várnak a kártalanítással, ám ennek nincs halasztó hatálya a törvény végrehajtására - tette hozzá. Most végleg kiderült - folytatta -, hogy mindez "sunyi taktikázás" volt, egy politikai kör segítette a példátlan csalást, hiszen az "kormányzati összefonódás nélkül elképzelhetetlen lett volna".
    Kálmán-Pikó István aktivista az MTI-nek elmondta: értékelésük szerint a Befektető-védelmi Alaptól (Beva) mindenkinek meg kell kapnia 6 millió forintig a kártalanítást, ám a Beva csak a fiktív kötvények után fizetett. Ez azt jelenti, hogy van, aki csak 2,8 millió forintot kapott 6 millió helyett. Ugyanakkor a Quaestor-törvény alapján 30 millió forintig járna a kártalanítás valamennyi ügyfélnek, függetlenül attól, hogy fiktív vagy valós az általa vásárolt kötvény - fűzte hozzá, jelezve: a kifizetés elhalasztását az Ab előtt fekvő beadványokkal indokolták, holott ennek nem lenne halasztó hatálya. Kijelentette: az új helyzetben követelik a kártalanításról szóló új törvény mielőbbi megalkotását.
    A demonstráción Orbán Viktor miniszterelnököt, Polt Péter legfőbb ügyészt, Matolcsy György jegybankelnököt, Rogán Antal és Szijjártó Péter minisztert, valamint Tarsoly Csabát, a Quaestor-cégcsoport vezetőjét ábrázoló életnagyságú papírmasé bábukat állítottak fel. Emellett transzparenseket emeltek a magasba, "kamu kötvény", "kamu törvény", "kártalanítást!" feliratokkal. Az emberek  a többi közt azt skandálták, hogy "nem hagyjuk", "maffia", "tolvaj banda", "igazságot!".