Emma napja van. | 2024.04.19

Elhunyt Fülöp Márton

2015-11-12 14:16:51

 

Hosszan tartó súlyos betegségben csütörtökön hajnalban, 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton, a magyar labdarúgó-válogatott volt kapusa. 

 

    A futballistánál 2013 júniusában rákbetegséget diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték és kemoterápiás kezelésre járt. 
    Amint arra a magyar szövetség (MLSZ) honlapja emlékeztet, Fülöp 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd 1995-ben átkerült az MTK-ba, s a kék-fehérek színeiben mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben Angliába, a Tottenham Hotspurhöz szerződött, ahol Paul Robinson és a cseh Radek Cerny mögött sokszor volt második számú kapus, ugyanakkor az első csapatban nem kapott játéklehetőséget. Kölcsönben játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél, majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Szintén kölcsönben szerepelt ezt követően a Leicester Citynél, rövid ideig a Stoke Citynél, majd a Manchester Citynél is, azután 2010-ben az Ipswich Townhoz igazolt. Innen a West Bromwich Albionhoz, később a görög Aszterasz Tripoliszhoz került. Utóbbi csapattal a klub történetének addigi legjobb helyezését érte el, a Tripolisz ugyanis a 2012/13-as idényben negyedik lett a bajnokságban, s bejutott a Görög Kupa fináléjába, ahol kikapott az Olimpiakosztól. Fülöpnek az Aszterasznál töltött szezon volt pályafutása legsikeresebb idénye - írja az mlsz.hu. 
    Fülöp halálhírét követően a klubok és a szurkolók a világhálón keresztül fejezték ki részvétüket. A magyar futballistáról nem felejtkeztek el korábbi csapatai sem, a Premier League-ben szereplők közül a Sunderland, a Tottenham és a Leicester City is hivatalos Twitter-oldalán emlékezett meg róla, de együttérzését fejezte ki többek között az Arsenal és az Everton is.
    Juhász Roland, a magyar válogatott védője - aki eltiltása miatt a norvégok elleni pótselejtező csütörtöki első mérkőzését kihagyja - a Facebookon emlékezett: "Drága barátom! Együtt indultunk el az úton, együtt tervezgettük a foci utáni életet is, a továbbtanulást, a jövőt... és ma, ismét egy közös mérföldkő előtt állunk, egy nagy lehetőség kapujában, de te már nem vagy velünk. Elmondhatatlan fájdalom ez, de a szívünkben velünk vagy, még elszántabbak vagyunk, hiszen érted is játszunk ma! Nyugodj békében Marci!" 
    Hozzá hasonlóan a Tottenham Hotspur korábbi angol válogatott védőjét, Ledley Kinget is "sokkolta" egykori csapattársa halála, ő a Twitteren emlékezett meg Fülöp Mártonról.
    A kapus a magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt, 2005. május 31-én, Franciaország ellen debütált, s a címeres mezt összesen 24 alkalommal húzhatta magára - a 24 meccsből kilencen nem kapott gólt a magyar csapat. Fülöp 2011. március 29-én Amszterdamban, a hollandok elleni találkozón védett utoljára a válogatottban.