Emma napja van. | 2024.04.19

Románia-pártok-kormány Román kormányalakítás - Új parlamenti többség körvonalazódik

2015-11-10 12:06:32

 

Új parlamenti többség körvonalazódik Romániában: a mérleg nyelvét képező kisebb pártok egy része megelőlegezte a bizalmat egy szakértői kormánynak a Klaus Iohannis államfővel folytatott keddi egyeztetéseken.

    Az államfő a múlt héten kezdett konzultációsorozatot a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakítása céljából, miután szerdán lemondott a szociáldemokrata Victor Ponta vezette koalíciós kormány.
    Az egyeztetésekről távozó pártvezetők nyilatkozatai alapján biztosnak tűnik, hogy az elnök szakértői kormányt javasol. Az államfő jelöltje volt pártján, a jobbközép Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és valószínűleg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatására is számíthat.
    Az UNPR elnöke, a belügyminisztérium és kormányfőhelyettesi posztról lemondott Gabriel Oprea közölte, jónak tartja ugyan a PSD jelöltjét - a szociáldemokraták hétfőn Liviu Voinea jegybanki kormányzóhelyettest javasolták miniszterelnöknek -, de az ország stabilitása érdekében mindenképpen támogatni fogják az államfő jelöltjét, bárkit is bízna meg kormányalakítással.
    Az RMDSZ sem zárkózott el ettől, de Kelemen Hunor, a szövetség elnöke nem adott biankó felhatalmazást Iohannis jelöltjének. Mint mondta, az RMDSZ találkozni szeretne a kormányfőjelölttel, megismerni programját, és azt követően dönt az általa javasolt kabinet számára nyújtandó politikai támogatásról. Kelemen Hunor szerint Románia következő - feltehetően nem pártpolitikusokból, hanem szakértőkből álló - kormánya a jövő évi választásokig marad tisztségben, miután a választások előrehozását a pártok többsége nem tartja kivitelezhetőnek.
    Miután hétfőn a PNL - amelynek éléről tavaly államfővé választották Iohannist - világossá tette, hogy nem hajlandó bizalmat szavazni a PSD által javasolt Liviu Voineának, a PSD gyakorlatilag elszigetelődött, és a legnagyobb frakcióval rendelkező párt körüli koalíció felbomlani látszik.
    A román államfő várhatóan kedden délután bejelenti, kit bíz meg kormányalakítással.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó