Emma napja van. | 2024.04.19

Orbán: éledezik a nemzeti iparunk

2015-11-10 11:04:19

 

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország nemzeti ipara láthatóan éledezik, "próbálgatja a szárnyait".

 

    A kormányfő ezt kedden mondta Tiszaújvárosban, a Mol butadiénkinyerő üzemének ünnepélyes átadásán, ahol úgy fogalmazott, a magyar vegyipar a Molnak köszönhetően újraépül, "ezért fontos számunkra ez a vállalat, és a magyar kormány ezért viseli szívén a sorsát".
    A rendezvényen bejelentették azt is, hogy a Mol és a japán JSR Corporation vegyesvállalata várhatóan 2017-re egy több mint száz embernek munkát adó, 60 ezer tonna éves kapacitású műgumigyárat épít Tiszaújvárosban, ennek alapkövét is elhelyezték kedden. Orbán Viktor azt mondta, e megállapodásból azt olvassa ki: a magyar nemzeti ipar és annak legfontosabb szereplője, a Mol kellően megerősödött ahhoz, hogy egyenrangú partnere legyen nagy nemzetközi cégeknek. "Aki a Mollal köt szövetséget, az egyúttal Magyarországgal és a magyar emberekkel köt egy erős és sikerhez vezető szövetséget" - jelentette ki.
    A miniszterelnök szerint egy gazdaság akkor stabil, válságálló, ha az erejét egyszerre adják nagy nemzetközi és nemzeti cégek, de Magyarországról sokáig hiányoztak az utóbbi iparvállalatok, sokáig "féloldalasak voltunk".
    A Mol azonban kétségkívül olyan nemzeti iparvállalat, amely képes több milliárd forintos, foglalkoztatásbővítő beruházásokra - emelte ki Orbán Viktor, aki a két év alatt felépült butadiénüzemről szólva megjegyezte: a gyár képes lesz az összes Magyarországon működő gépjárműabroncsgyárat ellátni alapanyaggal. "Ez a beruházás (...) úgy illeszkedik a magyar gazdaság rendszerébe, mint egy eddig hiányzó puzzle" - fogalmazott.
    Hangoztatta azt is, hogy "Magyarországot ma gyakran úgy emlegetik, mint az egyik olyan országot, amely képes lehet az európai gazdaság lefulladó motorjának felpörgetésére a többi közép-európai gazdasággal közösen". Magyarország stabil, az üzleti környezet kifejezetten alkalmas a fejlesztésekre, a kormány pedig támogatja, hogy a magyar vállalatok világcégekké nőjenek - mondta a kormányfő, kiemelve azt is, hogy csak a szaktudással rendelkező magyar munkásokkal lehet sikeres és gyarapodó az ország.
    Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, számításaik szerint a tiszaújvárosi butadiénüzem évi 6-10 milliárd forinttal növeli majd a Mol-csoport jövedelmezőségét.
    A Tiszaújvárosban kinyert butadiénből - amely egy színtelen, könnyen cseppfolyósítható gáz, és amelyet az etiléngyártás során keletkezett melléktermékből állítanak elő - évente 5 millió autóabroncsot készíthetnek majd - tájékoztatott.
    A műgumigyárról közölte, az nagyságrendileg a kétszeresébe kerül majd a butadiénüzemnek, amely 35 milliárd forintos beruházással jött létre.
    A két tiszaújvárosi beruházás százmilliárd forintos nagyságrendű értéket képvisel, és Közép-Európa egyik legnagyobb ipari fejlesztése - hangsúlyozta Hernádi Zsolt.
    A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója azt is megemlítette, hogy az elmúlt 15 évben több mint 1850 milliárd forintot fektettek be Magyarországon, ennyivel járultak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. "Azt tesszük, amit helyesnek tartunk. Függetlenül az iparági széljárásoktól tudatosan fejlesztjük vállalatcsoportunkat" - fogalmazott.
    Kavaszaki Kouicsi, a japán JSR Corporation ügyvezető igazgatója a rendezvényen - amelyen részt vett Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete is - kiemelte, hogy Európában a környezettudatos fogyasztók miatt folyamatosan nő a kereslet az üzemanyag-hatékony gumiabroncsok iránt.
    Szerinte Tiszaújváros kiváló helyszíne a műgumigyár-beruházásnak, amely az egyik legsikeresebb lesz cégük történetében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó