Emma napja van. | 2024.04.19

Primadonnák operettgála a Miskolci Nemzeti Színházban

2015-11-06 15:39:39

 Primadonnák címmel operettgálát láthat a közönség idén novemberben négy alkalommal a Miskolci Nemzeti Színházban; a műsorban a legnépszerűbb operettdallamok csendülnek fel - mondta a gála rendezője a pénteki, miskolci sajtótájékoztatóján.

     Dániel Gábor elmondta, hogy a látványos gálaműsorban a gazdag magyar és nemzetközi operettirodalom legszebb darabjaiból énekelnek gyöngyszemeket a Miskolci Nemzeti Színház művészei: Seres Ildikó, Eperjesi Erika és Herczenik Anna primadonna.     A repertoárban egyebek mellett a Csárdáskirálynő, A denevér, a Marica grófnő és A víg özvegy örökzöldjeit hallhatja majd a közönség.     A rendező szerint az operettgálák arra épülnek, hogy egy kicsit más nézőpontból mutassák meg a legszebb, közismert melódiákat. A Primadonnákban a Miskolci Nemzeti Színház művésznőinek az a célja, hogy szórakoztassanak, és egy olyan zenei eseményt hozzanak létre, amely többet tud nyújtani a közönségnek egy komplett operettnél - magyarázta.     A rendező annak a véleményének adott hangot, hogy az operett zseniális műfaj, ugyanis "megél" akár egy vendéglőben is háttérprodukcióként, de amikor lehetőség van arra, hogy mindent megkapjon - nagyzenekart, balettkart, kórust, kiváló szólistákat -, akkor igazi ünneppé válik.     Dániel Gábor kitért arra is, hogy gálán megmutatják mennyire más-más személyiség, karakter a fellépő három primadonna. A primadonna nem séma, nem klisé, hanem egyfajta lelki alkat - mutatott rá a rendező, hozzátéve, hogy az operettnél talán a személyiség varázsa a legfontosabb.     A rendező arra is felhívta a figyelmet, hogy a Primadonnák bemutató előadása november 13-án lesz a miskolci teátrumban, ezen a napon mutatták be 100 évvel ezelőtt Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét Bécsben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó