Auguszta napja van. | 2024.03.29

Pintér Sándor: a külső határok védelme nélkül veszélybe kerül az európai jog

2015-11-06 10:56:40

 

A schengeni külső határok védelme nélkül veszélybe kerül az európai jog, az igazság és a szabadság a belső területeken - mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, a Készenléti Rendőrségen, ahol a szerb-magyar határszakasz védelmére érkezett lengyel határőröket fogadta. 

 

    A miniszter felidézte: a visegrádi országok vezetői úgy döntöttek, hogy az Európai Unió jogszabályainak, a schengeni egyezménynek közösen szereznek érvényt Magyarország külső schengeni határain. Hangsúlyozta: Magyarország és Lengyelország egyformán gondolkodik, és együtt cselekszik, közös választ adnak az Európát sújtó népvándorlásra.
    Pénteken 43 lengyel határőr érkezett 13 gépjárművel, ők magyar kollégáikat segítik a külső határok védelmében.
    "A valódi menekülteknek menedéket nyújtunk, az illegális migránsoknak, a kalandoroknak, akik nem veszik figyelembe a törvényeinket, azoknak pedig útját álljuk"  - mondta Pintér Sándor. 
    A miniszter szerint az illegális bevándorlás okozta terhet egy ország önállóan nem tudja elviselni, ezért szükséges az együttműködés. A lengyel határőröknek azt mondta: feladatuk végrehajtása során védik a saját hazájukat, Magyarországot és az Európai Uniót is. 
    A miniszter a köszöntő után - a korábban Magyarországra érkezett cseh és szlovák rendőrökhöz hasonlóan - karszalagokat adott át a lengyel határőröknek, kérve, hogy ezzel teljesítsék szolgálatukat. Ezeket kifejezetten erre a célra terveztették. A karszalag közepén a "V4" felirat látható egy kék körben, amelyben csillagok utalnak az Európai Unió zászlajára, ezt pedig a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - nemzeti zászlói veszik körül.  
    Az ünnepséget követően Pintér Sándor újságíróknak azt mondta: a magyar és a szlovén országos rendőrfőkapitány kormányegyezmények alapján együttműködési megállapodást írt alá, ennek értelmében várhatóan hétfőn útnak indítja Magyarország azt az 50 magyar rendőrt, aki Szlovénia külső határain teljesít majd szolgálatot.
    Arra az újságírói kérdésre, hogy valóban tervezi-e a belügyi tárca titkosszolgálati személyek beépítését a médiumokhoz, Pintér Sándor azt mondta: "olyan mértékig nevetséges ez a dolog, hogy erre én nem kívánok reagálni".