Andrea napja van. | 2024.04.18

Őrizetbe vették a volt ukrán igazságügy-minisztert a Majdan-tüntetésekkel összefüggésben

2015-11-05 18:22:51

 

Őrizetbe vette az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) csütörtökön Olena Lukas volt igazságügy-minisztert, aki a hivatalából eltávolított Viktor Janukovics korábbi államfő alatt töltötte be a tisztséget a Majdan-tüntetések idején.

    A főügyészségen tartott sajtótájékoztatón annyit árultak el, hogy Lukas "visszatért Ukrajnába, és Kijevben vették őrizetbe". A volt miniszter ellen tavaly május végén indítottak büntetőeljárást, azóta azonban mostanáig ismeretlen helyen tartózkodott.
    Vladiszlav Kucenko ügyész közölte, hogy az exminisztert 2,5 millió hrivnya (több mint 31 millió forint) állami pénz elsikkasztásával gyanúsítják, amelyet 2013 nyarán és őszén követett el az európai uniós jogszabályok ukrajnai adaptációjára vonatkozó állami program végrehajtása közben. A főügyészség más bűncselekmények miatt is vádat készül emelni ellene, erről azonban egyelőre nem árultak el részleteket.
    Olena Hitljanszka, az SZBU sajtótitkára később arról tájékoztatott, hogy Lukas ellen vizsgálat folyik az európai integrációt és hatalomváltást követelő Majdan-tüntetések alatt tett nyilvános kijelentései és a gyülekezési és szólásszabadságot sértő, a kijevi demonstrációsorozat idején, 2014. január 16-án elfogadott, úgynevezett diktátori törvények jóváhagyása miatt is.
    Az SZBU-nál bemutattak egy videofelvételt az újságíróknak, amelyen a volt miniszter kijelentette, hogy a biztonsági szolgálat munkatársai nem alkalmaztak vele szemben erőszakot az őrizetbe vételkor, és kész önként megjelenni a főügyészségen vallomástételre.
    A főügyészségen azt mondták, hogy az illetékes bíróság pénteken tárgyal Olena Lukas előzetes letartóztatásba helyezéséről.