Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megkezdődött minden idők legnagyobb római maffiapere

2015-11-05 14:32:07

 

Politikusok, vállalkozók, az olasz szervezett bűnözés és egykori terrorista csoportok tagjai is a vádlottak padján ülnek a római bíróságon csütörtökön kezdődött perben, amely az olasz főváros utóbbi éveinek korrupciós ügyeire kíván fényt deríteni.  

 

    A sajtóban Mafia Capitale elnevezésű per az eddigi legnagyobb szabású bírósági eljárás, amelyet Rómában valaha is rendeztek. A szicíliai maffia-pereket idézi, valamint a kilencvenes években a milánói ügyészség által folytatott Tiszta Kezek korrupció ellenes vizsgálatot.
    Negyvenhat vádlott, több mint száz tanú, ennél is több ügyvéd, száz akkreditált olasz és külföldi újságíró, köztük több mint harminc televízió követi a római maffia-per tárgyalásait, amelyekből jövő nyárig százharmincat ütemeztek. A következő tárgyalástól a per a Rebibbia római börtön bunkertermében zajlik.
    Az olasz főváros politikai és vállalkozói életét teljesen behálózó korrupcióra tavaly decemberben az első számú vádlott, az ügyészség szerint a Mafia Capitale szervezetét irányító Massimo Carminati letartóztatásával derült fény.  A múltban szélsőjobboldali terrorista csoportokhoz és a Rómát a nyolcvanas években uraló Magliana-bűnbandához tartozó,  valamint a dél-olasz szervezett bűnözéshez is kötődő Carminati tartotta kézben és irányította az olasz főváros közbeszerzési pályázatainak forrásait. Jobbkeze a szintén büntetett előéletű, gyilkosságért is elítélt Salvatore Buzzi volt, aki az általa vezetett számos római szövetkezeten keresztül jutott állami támogatásokhoz. Az olasz rendőrség több ezer telefonbeszélgetést hallgatott le Massimo Carminati és vele együttműködő vagy általa megfenyegetett politikusok és vállalkozók között. A jelenleg a legmagasabb biztonsági szintű olasz börtönben őrzött Massimo Carminati  több alkalommal is azzal dicsekedett, hogy ő Róma ura.
    A Carminati-Buzzi irányította bűnszervezethez tartozott Franco Panzironi a római köztisztasági hivatal (Ama) letartóztatott volt elnöke is. A szervezet többek között eltulajdonította azokat a közbeszerzési forrásokat, amelyeket fiktív szövetkezeteken keresztül az illegális bevándorlók befogadó-állomásai számára nyertek. A maffia-perben tanúként hallgatják meg Gianni Alemanno volt római főpolgármestert.
    A hatóságok szerint a Mafia Capitale milliárdokat lopott ki a főváros kasszájából. Rómának nem maradt pénze sem a hulladék eltakarításra, sem a tömegközlekedésre: a káosz uralta római helyzet miatt mondott le október végén Ignazio Marino római főpolgármester. Az olasz főváros "rendbetételét" a kormány Franco Gabrieli prefektusra és a november elsején kinevezett Francesco Paolo Tronca kormánybiztosra bízta, aki eddig Milánó prefektusa volt.