Emma napja van. | 2024.04.19

Ferenc pápa az egyik római temetőben imádkozott a halottakért

2015-11-01 17:11:11

 

Az olasz főváros legrégebbi köztemetőjében mutatott be misét Ferenc pápa vasárnap délután. Az egyházfő a halottakért imádkozott és áldását adta a sírokra. 

 

    A Verano temető bejáratánál bemutatott szabadtéri misén Ferenc pápa a szentség felé vezető útról beszélt. Úgy fogalmazott, a szentség útja vezet egyedül a boldogsághoz, ugyanakkor ez az Isten felé  vezető út egyben a legnehezebb is, mivel a mindenkori többség által követett iránnyal ellentétes. 
    Ferenc pápa kijelentette, boldogok azok, akik meg tudnak bocsátani embertársaiknak anélkül, hogy mindenki és minden felett ítélkeznének. A szavait hallgató tömegtől azt kérdezte, vajon boldogok-e azok, akik embertársaikat becsapják és feszültséget, vitákat keltenek.    
    A mise végén Ferenc pápa az elhunytakért imádkozott és megáldotta a sírokat. Egy római család sírján egy szál fehér rózsát helyezett el.  
    Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta minden évben misét mutat be a római Verano temetőben Mindenszentek ünnepének délutánján. Ez a legrégebbi és legismertebb köztemető az olasz fővárosban: műemlék sírkertnek számít számos híres olasz és külföldi sírjával. 
    A Veranóban eltemetett magyarokról emlékeztek meg a pápai misével egy időben a temető magyar parcellájában tartott megemlékezésen. A római magyar közösség tagjaival tartott megemlékezést Tóth Tamás pápai káplán, a római Pápai Magyar Intézet rektora vezette.