Emma napja van. | 2024.04.19

Szita Károly: Kaposváron jövőre nem emelik a helyi adókat és a közszolgáltatások díját 

2015-10-30 16:46:00

Kaposváron jövőre nem emelkednek sem a helyi adók, sem a közszolgáltatási díjak - jelentette be a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

    Szita Károly (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: "adópolitikánk stabil, ennek alapján örömmel mondhatom azt, hogy 2016-ban is változatlan mértékű adókulcsok lesznek". 
    Hozzátette: "feltett szándékunk, hogy a kaposváriak a lehető legalacsonyabb közszolgáltatási díjakat fizessék".
     A polgármester emlékeztetett arra, hogy a közszolgáltatási díjakat illetően 10-15 évvel ezelőtt Kaposvár egyike volt a legdrágább városoknak, ma az egyik legolcsóbb város. Megjegyezte: nemcsak az ország nagyvárosainak rangsorára igaz ez, hanem a somogyi városokra is, amelyek sorában Kaposvár az egyik legolcsóbb.
    Mint mondta, mindez nagymértékben köszönhető annak, hogy az önkormányzat holdingba szervezte a tulajdonában lévő közszolgáltató cégeket. Felidézte: 2011-ben 657 millió forinttal támogatta az önkormányzat a közszolgáltatást végző cégeket, az idén ez az összeg 394 millió forintra csökkent. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt 1,2 milliárd forintot "spóroltak" a kaposváriak, amit másra fordíthattak - mondta Szita Károly, egyúttal jelezte: a holding a 2011-es megalakulása óta a legeredményesebb évét zárja az idén. 
    A közszolgáltatási díjak mértékéről szólva azt mondta: a lakosságot érintő kommunális adó esetében a törvény által meghatározott, az önkormányzat által kivethető legmagasabb mérték - 28 600 forint - ötödét kell fizetniük a kaposváriaknak. Akiknek ez is megterhelést jelent, azok kérhetik az önkormányzattól, hogy mérsékelje vagy engedje el ezt az összeget - mondta a polgármester, hozzátéve: az idén ezt 2012-en kérték.
    Közölte azt is, hogy 2016-ban a vállalkozókra kirótt építmény-, telek- és iparűzési adó sem változik.
    Az építményadó jelenleg a kivethető adómaximum 45 százaléka, kivételt jelentenek ez alól a bankok, a biztosító-, illetve távközlési társaságok, a multik és a benzinkutak, amelyek 100 százalékot fizetnek. A telekadó a belvárosban a kivethető adómaximum 70 százaléka, az azon kívüli területeken a 46 százaléka, míg az iparűzési adó a jelenleg kivethető maximum 2 százalék - sorolta a polgármester. 
    Hangsúlyozta: pénzügyi nehézségeik esetén a vállalkozók kérhetik az adóbefizetés átütemezését. Példaként említette, hogy az idén az építményadó esetében 89 millió forint, míg az iparűzési adó esetében 254 millió forint átütemezését kérték az önkormányzattól.
    Szita Károly szólt arról is, hogy jövőre a kéményseprés, a temetkezés és az autóbusz-közlekedés díja, valamint az idegenforgalmi adó mértéke sem változik. A távhőszolgáltatás, a víz és csatorna, valamint a hulladékszállítás díját ugyan az előbbiekkel ellentétben nem az önkormányzat határozza meg, de azt kérték az illetékesektől, hogy jövőre se emeljék ezen szolgáltatások díját, maradjanak meg a 2015-ös szinten - tette hozzá.
    Kaposváron jelenleg az építményadó a 300 négyzetméternél kisebb alapterületre vonatkozóan négyzetméterenként 835 forint, az ezt meghaladó területre négyzetmétereként 1852 forint. A telekadó a belvárosban négyzetmétereként 260 forint, azon kívül 155 forint, míg a bankok, a biztosító-, illetve távközlési társaságok, a multik és a benzinkutak esetében 336 forint.