Gedeon napja van. | 2024.03.28

Trócsányi: a pártfogó felügyelők a hazai bűnmegelőzés kulcsszereplői

2015-10-30 11:58:05

 

A pártfogó felügyelők nem csupán a jog eszközeivel, hanem emberségükkel is segítenek rehabilitálni, reintegrálni a bűnelkövetőt, ez a leghatékonyabb bűnmegelőzés, a bűnmegelőzés pedig a leghatékonyabb igazságszolgáltatás - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter egy pénteki szakmai konferencián, Budapesten.

    A miniszter a pártfogás napja alkalmából rendezett, A kriminalitás kezelése a közösségben - alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazása Magyarországon című rendezvényen tartott előadásában hangsúlyozta: az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítéséhez elengedhetetlen a jogászi hivatásrendek képviselőinek, valamint a szolgálatoknál dolgozó kollégáknak a lelkiismeretes, áldozatos munkája, és a pártfogó felügyelők ennek a célnak a megvalósításáért sokat tettek és tesznek.
    Trócsányi László utalt arra, hogy a szigorú, de nem kegyetlen büntetőpolitika híve, szerinte a büntetőjogi szankcióknak olyanoknak kell lenniük, hogy kellő visszatartó erejük legyen. Legalább ennyire fontos, hogy olyan üzenetet hordozzanak, amely képes megnyugtatni a társadalmat afelől, hogy az állam - polgárai védelmében - bizonyos magatartásokat nem tűr - mondta. Hozzátette: a közbizalomnak ez csak szükséges, azonban nem elégséges feltétele, a szigor és a következetesség ugyanis önmagában keveset ér, ha nem társul mellé az emberség.
    Emlékeztetett: a büntető igazságszolgáltatás humanizálása évszázadok, talán évezredek óta tartó törekvés, a feladat egyrészt a büntetés kiszabása, másrészt az elszenvedett sérelmek orvoslása.
    Megjegyezte: a 20. század elején Magyarországon az alternatív szankciók bevezetése, alkalmazása nagyfokú tudományos és politikai támogatást élvezett, például 1905-ben Budapesten nyílt meg a VII. Nemzetközi Börtönügyi Kongresszus, ahol először fogalmazódott meg nemzetközi szinten a szabadságelvonással nem járó, alternatív büntetések és az azokat végrehajtó szervezet jelentősége.
    Napjainkban a pártfogó felügyelői szolgálat a közösségi szankciók végrehajtásának és a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök érvényesítésének intézményi hátterét alkotja - tette hozzá.
    A miniszter hangsúlyozta: a pártfogó felügyelőket szaktudásuk, szakértelmük a hazai bűnmegelőzés kulcsszereplőivé tette, és egyre jelentősebb szerepet töltenek be a büntető igazságszolgáltatáson kívül eső határterületeken is, egyre nagyobb felelősség hárul rájuk a közösség védelmében, hiszen feladatuk már nemcsak a bűnismétlés kockázatának csökkentése, hanem az elkövetők közösségbe történő reintegrációjának támogatása is. Emellett dolgozniuk kell a gyermekek kriminális veszélyeztetettségének csökkentésén, valamint a szabálysértések következményeinek kezelésén.
    "A pártfogó felügyelők nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a hazai büntetőpolitikában is teret hódító helyreállító igazságszolgáltatás méltó módon szolgálja a sértettek jóvátételét, megnyugvását, mindemellett az elkövetők megbánását, ezen keresztül végső soron a közösség érdekeinek érvényesülését" - mondta.
    Trócsányi László elismerően szólt a pártfogó felügyelői szolgálatról, amely tavaly több mint százezer üggyel foglalkozott, tehermentesíti a bíróságokat és a büntetés-végrehajtás intézményeit, és ezzel a költségvetést.
    Kiemelte a közvetítői eljárásokat lefolytató mediátor pártfogó felügyelők szerepét, akik - mint mondta - kimagasló eredményességgel 2007 óta végzik munkájukat a büntetőügyi közvetítés területén, tavaly január 1-jétől pedig feladataik a szabálysértési ügyekben lefolytatott közvetítői eljárással bővültek.
    A miniszter szerint a pártfogó felügyelőknek a modern, áldozatorientált büntető igazságszolgáltatás hazai megteremtésében kiemelkedő szerepük van, mert a bűncselekmény sérelmet okoz az egyénnek és általa a közösségnek is, a pártfogó felügyelő pedig mindkettő felé összekötő, közvetítő szerepet játszik.
    Úgy fogalmazott, a pártfogó felügyelők korunk csendes, példaértékű elhivatottságú munkatársai, akik nem csupán a jog, hanem emberségük eszközeivel segítenek rehabilitálni, reintegrálni a bűnelkövetőt, ez a leghatékonyabb bűnmegelőzés, a bűnmegelőzés pedig a leghatékonyabb igazságszolgáltatás. A zsidó-keresztény, humanista emberkép nem ismer reménytelen esetet, a pártfogó felügyelet, a helyreállító igazságszolgáltatás a remény intézményesítését jelenti úgy a bűnelkövetők, mint az egész társadalom számára - mondta.
    Az Igazságügyi Hivatal által szervezett szakmai konferencián Trócsányi László három miniszteri díjat adott át