Auguszta napja van. | 2024.03.29

Gazdaság-kiskereskedelem NGM: az augusztusi lassulás csak átmeneti volt a kiskereskedelemben

2015-10-29 10:43:47

 

Az év első nyolc hónapjában 6 százalékos volt a kiskereskedelem volumenének növekedése, ami igazodik a magyar gazdaság egyéb növekedési trendjeihez, az augusztusi lassulás várhatóan csak átmeneti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Lenner Áron Márk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett második becslését kommentálta, amely szerint a júliusi 6,8 százalékos növekedést követően augusztusban 4,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest.
    A növekedés ütemének lassulását azzal indokolta, hogy mindenki szabadságon volt, az augusztus általában nem szokott erős hónap lenni. Elmondta, többen külföldre utaztak, a belföldi nyaralásokon történt vásárlások pedig inkább a szolgáltató- és a vendéglátóipart erősítették.
    A KSH legfrissebb adatai alapján az internetalapú kiskereskedelem volumene idén augusztusban 28 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest, ami a helyettes államtitkár szerint mutatja, hogy egyre inkább modern platformra helyeződik át a kereskedelem.
    Lenner Áron Márk szerint gyakorlatilag bármekkora kapacitás van még az elektronikus kereskedelemben, mivel a fizetési megoldásokkal, az internetes kereskedőkkel szemben korábban tapasztalt alacsony bizalmi szint folyamatosan emelkedik. A gyakori használat által a vásárlók kételyei eloszlanak és előtérbe kerülnek az internetes vásárlás előnyei, így például a széles választék és az összehasonlítható, kedvezőbb árak.
    Úgy vélte, hogy az internetes platform előtérbe kerülése nem konkurál a napi cikkeket árusító boltok forgalmával, a neten általában sokkal speciálisabb dolgokat vásárolnak. Ezen felül az internetes kereskedelemre jellemző, hogy akinek fizikai boltja van, webshopot is működtet és fordítva, tehát ezek a kereskedési formák inkább kiegészítő elemek.