Gedeon napja van. | 2024.03.28

Öt év alatt 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

2015-10-29 07:09:18

A 2010-es kormányváltás óta 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a növekedés döntően a versenyszférában következett be, ahol 332 ezerrel dolgoznak többen, mint öt éve - mondta Cseresnyés Péter államtitkár szerdán, Budapesten.

 

Az elmúlt időszak munkaerőpiaci eredményeit értékelő sajtótájékoztatón az államtitkár hozzátette: öt év alatt 64,8 százalékra javult a foglalkoztatási ráta 54,6 százalékról, míg a munkanélküliségi ráta 6,5 százalékra csökkent az öt évvel ezelőtti 11,6 százalékról. Jól látszik a foglalkoztatás terén is, hogy működnek a magyar reformok - jelentette ki az államtitkár.


 
A 2010-es kormányváltás óta 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

 

A rendszerváltás óta nem volt ennyi embernek munkája Magyarországon, mint most - tette hozzá. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a tervek szerint 2015 végén indul a Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése - támogató szolgáltatások című kiemelt projekt és a hozzá kapcsolódó pályázat, amelyre 7,3 milliárd forintot különített el a kormány. A programban részt vevő, a társadalmi és üzleti céllal egyaránt rendelkező, úgynevezett "társadalmi vállalkozások" képzési- és bértámogatásban részesülhetek a vállalkozásfejlesztést, üzleti fenntarthatóságot, valamint munkanélküliek és inaktívak foglalkoztatását elősegítő tevékenységekhez.


 
A rendszerváltás óta nem volt ennyi embernek munkája Magyarországon, mint most
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

 

Cseresnyés Péter kitért az október elején indult, a 25 év alatti álláskeresők és inaktívak foglalkoztatását támogató, Út a munkaerőpiacra elnevezésű programra is. A 102 milliárd forintból megvalósuló, 2018 végéig tartó projekt segítségével mintegy 96 ezer álláskereső esélyei javulhatnak, csaknem 50 ezren helyezkedhetnek el az elsődleges munkaerőpiacon és nagyságrendileg ugyanennyi ember képzése valósulhat meg a következő években - ismertette.

Cseresnyés Péter szerint a kiemelkedő foglalkoztatási eredmények annak köszönhetők, hogy a kormány a foglalkoztatás növelését helyezte a gazdaság- és társadalompolitikai célkitűzések fókuszába. Mint mondta, a 2013-ban indított Munkahelyvédemi akcióterv "eddig soha nem látott mértékű támogatást" biztosított a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásához az alkalmazási költségek célzott csökkentésén keresztül. 2015 augusztusáig a versenyszférában több, mint 310 milliárd forint munkahelyvédelmi kedvezményt vettek igénybe a foglalkoztatók - ismertette. Az akcióterv segítségével 2013-hoz képest 230 ezerrel több hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztatnak a versenyszférában - mondta az NGM államtitkára.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.