Emma napja van. | 2024.04.19

Megkezdődött az egyiptomi parlamenti választások első szakaszának döntő fordulója

2015-10-27 12:03:18

 

Megkezdődött az egyiptomi parlamenti választások első szakaszának kétnapos döntő fordulója azokban a körzetekben, ahol előzőleg egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok 50 százalékát.

 

    Az arab világ legnépesebb országában két szakaszban szavaznak. A Nílus-delta nyugati felén és Kairótól délre zajló mostani szakasz első fordulóját már október 18-án és 19-én megtartották. Az ország többi részén, így magában a fővárosban is november 22-én és 23-án járulnak a szavazóurnákhoz. Eredmények december elején várhatók, s az új parlament még abban a hónapban össze is ül.
    Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök eddig egy működő parlament ellensúlya nélkül, elnöki határozatokkal irányította az országot, mivel az előző parlamentet még 2012-ben feloszlatták. Az általa nemrég hozott választási törvények szerint az 596 parlamenti mandátum 75 százalékát (447 mandátumot) egyéni képviselők töltik majd be, s mindössze 120 hely, azaz 20 százalék oszlik meg a különböző pártkoalíciók listái között. A fennmaradó 29 helyre az államfő közvetlen jelöltjei kerülnek.
    A mostani szakasz 226 egyéni jelöltje közül mindössze négynek sikerült egyből biztosítania parlamenti mandátumát, a többi körzetben most születik döntés.
    A listák közül az első szakasz kimagasló nyertese az elnököt támogató Szeretettel Egyiptomért nevű pártkoalíció volt, amelynek kijelentett célja Szíszi államfői hatáskörének kiszélesítése. A népszerű volt hírszerző tiszt, Számeh Szeif el-Jazal által vezetett koalíció kapta meg a mostani körben elnyerhető mind a hatvan listás mandátumot.
    A tíz napja tartott szavazáson az arra jogosultak mindössze 26,5 százaléka vett részt, ami jelentős zuhanást jelent a Mubarak-rezsim megbuktatását követő, 2011 telén rendezett első szabad parlamenti választások közel 60 százalékos részvételéhez képest. Az idei voksolást övező feltűnő érdektelenséget a szakértők egyebek mellett az alternatívák és a valódi verseny hiányával magyarázzák.
    Míg a legnagyobb pártkoalíciók már jó előre feltétlen támogatásukról biztosították az államfőt, a baloldali és liberális pártokat magában tömörítő koalíciós lista visszalépett a választásoktól, a 2011-es voksolás győztese, az időközben terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet pedig eleve hiányzott a színről.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó