Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ferenc pápa békét sürgetett Szíriában és Irakban és a háborúk teljes beszüntetését kérte

2015-10-26 12:23:18

 

Újabb felhívást intézett a nemzetközi közösséghez a háború sújtotta országok békéjének megteremtése érdekében Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban a káld keleti katolikus egyház püspökeit fogadta.

 

    Ferenc pápa úgy fogalmazott, Irakban és Szíriában "az erőszak zaja erősebbnek bizonyul a békéért mondott, szívből jővő imáknál". Az egyházfő a nemzetközi közösséget ismételten arra szólította fel, hogy "az összes lehetséges és hatékony "stratégiát" vesse be a béke elérése érdekében azokban az országokban, amelyeket "a gyűlölet borzalma pusztítja". A káld egyházhoz tartozó 700 ezer hívőt képviselő püspököket arra kérte, párbeszéddel enyhítsék a térséget uraló ellentéteket, és a pápa nevében vigasztalják a hívőket. Ferenc pápa hozzátette, azért imádkozik, hogy a térségben élő keresztények ne kényszerüljenek többé menekülésre.
    A háborúról beszélt Ferenc pápa a katolikus tábori lelkészekkel tartott vatikáni találkozón is. Úgy vélte, az ember és az emberi közösség legnemesebb célja a háborúk eltörlése. Hozzátette: arra kell elköteleznünk magunkat, hogy "ne falakat építsünk, amelyek elválasztanak, hanem hidakat, amelyek összekötnek".