Emma napja van. | 2024.04.19

Vendégjátékkal tisztelegnek Sziveri János költő előtt a Müpában

2015-10-24 11:00:00

A Müpa közleménye szerint a Magyarországon második alkalommal látható előadás a Literárium irodalmi sorozat részeként állít emléket az alig 35 évesen elhunyt vajdasági alkotónak. Sziveri János a Bábel című művére épülő darab a szülőföldjét elhagyni kényszerült, akkor már nagybeteg költő tragikus sorsán át az üldözöttségről, az emberi szenvedés természetéről, a haldoklás kiszolgáltatottságáról és az elviselhetetlen fájdalmakon felülemelkedő emberi méltóságáról szól.
    Sziveri János önmagával szemben is kíméletlen művészi szarkazmussal, villoni éleslátással festette meg korának, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának szellemi állapotát és abban az egyén tragikus sorsát. Drámai erejű költészete lenyomata mindannak, ami megesett vele élete alatt - áll a közleményben.
    A saját magát "lézengő árva apostolként" jellemző Sziveri János a magyar irodalom besorolhatatlan, kitaszított, magányos alakja volt, aki a politika által kikényszerített helyzetekben inkább az önrombolást választotta, mint a behódolást - olvasható a közleményben, amely a magyar költészet kivételes alakjának nevezi a fiatalon elhunyt alkotót.
    Az ember komédiája című darabban Nagyabonyi Emese, Crnkovity Gabriella, Kiss Anikó, Mészáros Gábor és Mikes Imre Elek lép fel, a Sziveri-mű szövegére támaszkodó előadást Bakos Árpád zenéje színesíti. A rendezésért és a koreográfiáért Táborosi Margaréta felel.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó