Emma napja van. | 2024.04.19

Kilenc éve történt a rendőrterror – A főbűnös Gyurcsány máig érintetlen

2015-10-23 20:24:38

Kilenc évvel ezelőtt, 2006. október 23-án történt meg az a gyalázat, hogy  a feletteseik utasítására tömegoszlató rendőrök a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján több száz ünneplő civilt, járókelőt támadtak meg, vertek agyba-főbe és tartóztattak le, és ezreket félemlítettek meg. A 2006-os őszi események miatt Bene László volt országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány, valamint társaik ellen zajló eljárásban hamarosan ítéletet hirdet a Fővárosi Törvényszék, de az akkori politikai vezetés nem került a vádlottak padjára. Pedig a 2006-os törvénysértések hátterét vizsgáló Balsai-jelentés, illetve a bizottság munkájában kulcsszerepet vállaló Völgyesi Miklós szerint is megkerülhetetlen lett volna Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségrevonása.

Már csaknem tíz éve annak, hogy az 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján a fővárosi Astoriánál a Fidesz ünnepi tömeggyűlést szervezett. A megemlékezés végeztével, az onnan hazafelé igyekvő békés civilekre a rendőrség lovasrohama rászorította az őszödi beszéd miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását immár szeptember 18-a óta hiába követelő tüntetőket, s a rendőrség az egybepréselt tömeget egyként kezelve kezdett az oszlatásukba.  Ma már tény, hogyaránytalan mértékben, szükségtelenül és törvénysértően alkalmaztak erőszakot a rendőrök.  A diktatúrákat idéző megfélemlítő akciónak 167 sérültje volt (köztük 17 rendőr és 5 külföldi), 33-an szorultak kórházi kezelésre. Gumilövedékek miatt fél szemére megvakult a tüntetések két résztvevője is. Hiába éltek több százan is panasszal bántalmazásuk miatt az ügyészségen, mivel a sisakban, maszkban, azonosítószám nélkül oszlató rendőrök többségét nem lehetett azonosítani, csupán hatuk ellen emeltek vádat 2007 áprilisáig. A mai napig az sem derült még ki, hogy kik juttatták kórházba a Fidesz egykori szóvivőjét, Révész Máriuszt, akit szintén összevertek az egyenruhások.

A KORMÁNYVÁLTÁS UTÁN GYANÚSÍTOTTÁK MEG GERGÉNYIÉKET

Fordulat a 2006-os ügyekben a 2010-es kormányváltás után történt, amikor maga Orbán Viktor miniszterelnök tett ígéretet arra, hogy kivizsgálják a történteket, emellett a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást indított a 2006-os őszi események miatt, melynek eredményeként Bene László volt országos főkapitányt, Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt, Dobozi József, a Rendészeti és Biztonsági Szolgálat (REBISZ) volt parancsnokát és Mittó Gábort, a Szabadság tér helyszíni vezetőjét, valamint 14 társukat csupán elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolták meg, azaz a kilenc évvel ezelőtti gyalázatért, szemkilövetésekért, a viperákért, az azonosítószám mellőzéséért nem kell felelniük. Perük, amely jelenleg is tart, 2013. szeptember 17-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, ítélet pedig jövő héten, október 29-én várható.

Gyurcsány és párttársai 2013. szeptember 17-én a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: gaudinagytamas.hu

A volt miniszterelnök és párttársai jókedvűek 2013. szeptember 17-én a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: gaudinagytamas.hu

TERRORGYANÚ A VOLT MINISZTERELNÖKKEL SZEMBEN

A Központi Nyomozó Főügyészség vádjával szemben sokkal súlyosabb megállapításokat tett Balsai István volt miniszterelnöki megbízott, aki szerint a rendőri vezetők nem szakmai tévedésből, hanem legfelsőbb politikai utasítás alapján cselekedtek 2006 őszén. Balsai jelentése szerint szükségszerű lett volna vizsgálni Gyurcsány Ferenc politikai és jogi felelősségét is. A jelenlegi alkotmánybíró által fémjelzett jelentés ugyanis kiemelte, Gyurcsány Ferencnél felvetődhetett a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.” Balsai magyarázatul hozzátette: „A törvényi szabályozásra figyelemmel a terrorcselekménynek nem csak a külföldi sajtóhírekből és mozifilmekből a közvélemény által is ismertebb cselekmény minősülhet, hanem hatályos büntetőjogunk szerint a lakosság megfélemlítése is, amennyiben az erőszakkal párosul.” A volt miniszterelnöki megbízott szerint „ami 2006. október 23-án történt Budapest belvárosában, az alkalmas volt a lakosság megfélemlítésére, ugyanis nemcsak a közterületeken jelen lévők, de a tévénézők tudatában is alappal keletkezhetett reális félelemérzet.” A jelentés hangsúlyozta, megalapozottan feltehető, hogy az október 23-i tömegoszlatást vezető rendőri vezetők “nem gondatlanságból vagy egyszerű szakmai tévedésből, hanem magatartásuk következményeit előre látva annak a tudatában cselekedtek, hogy ezzel a békés állampolgárok gyülekezési jogát korlátozzák. A Balsai-jelentést az országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalta, a parlament pedig 2012 márciusában 279 igen szavazattal 11 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. A Balsai munkáját segítő Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök 2011 októberében terrorcselekmény miatt feljelentést is tett Gyurcsány és a politikai-rendőri vezetés ellen, azonban az ügyészség végül nem indított nyomozást.

Rendőri igazoltatás 2006 októberében. Fotó: Origo.hu

Rendőri igazoltatás 2006 október 23-án. Fotó: Origo.hu

 

„A PARANCS KIADÁSÁRA EGYEDÜL GYURCSÁNYNAK VOLT LEHETŐSÉGE”

A nyugalmazott tanácsvezető bíró portálunknak azt nyilatkozta, hogy már 2007-ben is tett feljelentést Gyurcsány Ferenc ellen, de a Központi Nyomozó Főügyészség azt a beadványát is visszadobta. Pedig szerintaz ellenzéki tüntetés szétverését a rendőri vezetés politikai háttértámogatás, utasítás nélkül nem merte volna meglépniA parancs kiadására pedig egyedül Gyurcsánynak volt lehetősége – emelte ki a nyugalmazott bíró. Völgyesi kifejtette véleményét a Fővárosi Törvényszéken, Gergényi Péter és társaival szemben folyó eljárásról is. Szerinte a több mint két éve zajló per csak egy „színjáték”, hiszen a kilenc évvel ezelőtti rendőri brutalitásokat – ki tudja, miért – nem tette a vád tárgyává az ügyészség.  Völgyesi Miklós emlékeztetett, részben emiattlehetetlen bizonyítani, hogy ki adott utasítást a rendőri erőszakra 2006 október 23-án. Hasonlóképpen nyilatkozott az akkori események felelőseivel kapcsolatban ifjabb Balsai István ügyvéd is, aki ugyancsak kiemelte, hogy ennyi idő távlatából szinte kizárható, hogy bárkinek is a számon kérése megtörténhessen.  Ifjabb Balsai portálunknak hangsúlyozta, sajnálatos, hogy elkövetői szinten – néhány esettől eltekintve – még az ügyek felderítése sem valósult meg, így a mai napig nem lehet tudni, hogy kik voltak azok a rendőrök, akik a súlyos bűncselekményeket elkövették. Ennek hiányában pedig a magasabb szinten lévő parancsnokoknak sem történhetett meg a felelősségre vonása– tette hozzá az ügyvéd.

gyurcsany mti bruzak noemi

Gyurcsányt csak tanúként hallgatta meg a bíróság. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A DK-ELNÖK ÁRTATLANNAK TARTJA A FŐRENDŐRÖKET

A rendőrtábornokok perében tanúként egyébként magát a bukott miniszterelnököt ismeghallgatták. Gyurcsány ártatlannak nevezte a 2006-os őszi események kapcsán megvádolt rendőri vezetőket, önmaga szerepét pedig természetesen igyekezett kisebbíteni. Persze a volt kormányfő rendőrterrorral kapcsolatos korábbi nyilatkozatait ismerve, ezen cseppet sem kell meglepődni.  A DK jelenlegi elnöke, aki a 2006 őszi események során, saját nyilatkozata szerint több alkalommal is közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel, olyan arcátlan kijelentést is tett, hogy a rendőrök maximum hibákat, de nem törvénysértéseket követtek el 2006 őszén.

AZ MSZP SZERINT MINDKÉT OLDAL HIBÁS LEHET

A csaknem tíz éve történt gyalázatról megkérdeztük az MSZP frakcióvezető-helyettesét,Tóth Bertalant is. Kíváncsiak voltunk, hogy a szocialisták új vonulatának képviselője miként ítéli meg a Gyurcsány-kormány idején történt rendőri túlkapásokat. Tóth Bertalan a PestiSrácok.hu-nak ezzel összefüggésben elmondta, hogy az akkori folyamatoknak ő ugyan nem volt résztvevője, de annyit azért hozzáfűzött, ha valaki brutálisan lépett fel és bűncselekményeket követett el 2006 őszén, az ellen az igazságszolgáltatásnak fel kell lépni, legyen szó akár rendőrökről, akár azokról, akik a gyülekezési joggal visszaéltek”.

Címlapfotó: Index.hu 

PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu