Auguszta napja van. | 2024.03.29

Iszlám Állam - Veszteséget szenvedtek túszszabadító amerikai katonák Irakban

2015-10-22 17:17:17

 

Életét vesztette az amerikai különleges műveleti erők egyik katonája egy Észak-Irakban végrehajtott túszszabadító akció közben - közölte csütörtökön a Pentagonra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió, amit név nélkül nyilatkozó hivatalos személyek más sajtószerveknek is megerősítettek.

    Ez volt az Egyesült Államok első, Irakban elszenvedett szárazföldi harci vesztesége az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban.
    Az IÁ által megszállt, Kirkuktól nyugatra fekvő Havidzsa város börtöne ellen intézett műveletben, a CNN szerint mintegy 70 kurd túszt sikerült kiszabadítani. Az akcióban mintegy 30 amerikai kommandós mellett a kurd önvédelmi erők, a pesmergák is részt vettek.
    A művelet végrehajtását azt követően rendelték el, hogy hírszerzési források megerősítették: a kurd foglyokat hamarosan ki fogják végezni.
    Időközben a kurdisztáni autonóm terület biztonsági tanácsa közölte, hogy az ő adataik szerint 69 túszt mentettek ki, de köztük nem voltak kurdok, és a bevetés során több mint 20 szélsőséges vesztette életét, hatan pedig fogságba estek.