Auguszta napja van. | 2024.03.29

Záhonyi ügyészségi akció - A vesztegetési ügynek már 38 gyanúsítottja van

2015-10-21 08:09:01

 

Már 38 gyanúsítottja van a záhonyi vesztegetési ügynek, közülük 21 embert vettek őrizetbe. A bíróság 6 rendőr előzetes letartóztatását már elrendelte, az ügyészség szerdán dönt arról, kezdeményezi-e a további 15 rendőr előzetes letartóztatását - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában szerda reggel.

    Simon Richárd közlése szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyben régebb óta folytatott titkos nyomozást, mert tudta, hogy a záhonyi határátkelőn szolgálatot teljesítő rendőrök között van, aki üzletszerűen hivatali vesztegetést fogad el. Az ügyészség hétfőn "csapott le", 39 helyszínen tartottak házkutatást, lefoglaltak több millió forintot és több ezer eurót, tetten értek egy útlevélkezelőt, akinél 950 euró volt.
    Aznap harminc embert hallgattak ki, kedden pedig további nyolcat. A 38 gyanúsítottból 21-et vettek őrizetbe, közülük 6 rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba. Az ügyészség szerdán dönt arról, indítványozza-e az őrizetben lévő többi rendőr előzetes letartóztatását - mondta a helyettes szóvivő.
    Simon Richárd szólt arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség történetének legnagyobb egyidejű műveletében az ügyészség részéről 75-en vettek részt, munkájukat a Készenléti Rendőrség 120 emberrel segítette. Az akciót a szolgálatváltás időpontjára időzítették, a hajnali művelet alapos logisztikai előkészítést igényelt.
    A helyettes szóvivő sikerként értékelte, hogy az összességében több mint kétszáz ember "mozgásáról", a tervezett nyomozati cselekményekről nem értesültek idő előtt a gyanúsítottak.
    Simon Richárd kérdésre válaszolva elmondta: a vesztegetések alapja az volt, hogy külföldi állampolgárok, akik Magyarország területére be- vagy kiléptek, "úgy érezték", az útlevelükben 20-100 euró közötti összeget kell adniuk a magyar rendőröknek, hogy valamely kisebb szabálysértést "megússzanak", például, a furgon súlyának túllépését.
    Azzal kapcsolatban, hogy a záhonyi átkelőnél a nyáron a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több munkatársát is őrizetbe vették cigarettacsempészet gyanúja miatt, és ez mégsem tartotta vissza a rendőröket, azt mondta, ez az ügyészség számára is megdöbbentő volt.
    Simon Richárd hangsúlyozta: a rendőrség állományában 48 ezren vannak, a NAV-nál 23 ezren, és az, hogy találnak 18 pénzügyőrt, vagy 38 rendőrt, akik "elgyengültek és a rossz utat választották", még önmagában nem jelenti, hogy a rendőrséggel "probléma lenne".
    Úgy gondolom, a rendőrség és a NAV állománya becsületes, tisztességes és jogszerűen eljáró hivatalos személyekből áll, akik próbálják a munkájukat profin végezni - jelentette ki Simon Richárd. A főügyészség helyettes szóvivője elmondta azt is, a bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.